Már a végrehajtók is inkasszózni tudják a magyar Revolut-számlákat

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolut magyarországi számláin – írja a Revb.hu. Erről az érintetteket emailben értesíti a bank.

A Revb.hu felidézi, hogy a NAV már három éve arra figyelmeztette a magyarokat, hogy nem érdemes az adótartozásukat a Revoluton rejtegetni, mert az ott tartott számlákat is inkasszózni tudják. Akkor erre voltak is példák: a magyar NAV kérésére a litván Állami Adófelügyelet zárolt néha összegeket a magyar államnak tartozó emberektől.

Azóta viszont a Revolut elkezdte átrakni a magyar felhasználóit a litván fióktelepről a frissen létrehozott magyar fióktelepre, amellyel a számlák könnyebben hozzáférhetőek lettek a bírósági végrehajtóknak.

Júniusban aztán a Revbnek jelezte is az egyik végrehajtó, hogy a rendszerükben már elérhető a hazai Revolut, vagyis a magyar Revolut-számlákról ugyanúgy inkasszózhatnak, mint a többi banknál tartott számláról. A lap szerint mostanra megjelentek a Revolut-tagoknak fenntartott csoportokban olyan beszámolók, amelyek szerint végrehajtók sikeresen inkasszóztak egy-egy számlát. Erről az érintettek emailben és appon belüli üzenetben is kaptak értesítést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!