Kilőtt az OTP árfolyama, miután bejelentették, hogy megvettek egy három országban működő bankot

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

2,2 százalékos ugrással indult az OTP árfolyama kedden reggel, miután hétfőn este véglegessé vált, hogy a magyar bank felvásárolja a balti régióban aktív Luminor Bankot. Az OTP működése ezzel 14 országra bővül, a cég mérlegfőösszege 13 százalékkal nő.

Az Észtországban, Lettországban és Litvániában működő Luminor Banknak eddig 80 százalékban a Blackstone által kezelt magántőkealapok és 20 százalékban a norvég DNB Bank voltak a tulajdonosai. Ők viszont már 2024-ben jelezték, hogy szeretnének teljesen kiszállni a bankból.

Az OTP akkor az elsők között volt, ami jelezte, hogy szívesen megvenné a Luminort, de sajtóhírek szerint érdeklődött a lengyel PZU és Pekao, az osztrák Erste és az olasz Unicredit is. (Az Unicredit azóta egy sokkal nagyobb falattal, a német Kommerzbank felvásárlásával van elfoglalva.) A tárgyalások menetéről nem sokat tudtunk meg, egészen addig, amíg hétfőn be nem jelentették, hogy az OTP lett a befutó, és már alá is írták az adásvételről szóló papírokat.

Az OTP a rendszerváltás óta egymás után vásárol fel külföldi bankokat, és következetesen terjeszkedik a kelet-közép-európai, valamint a volt szovjet országok területén. Jelenleg 11 országban 17,5 millió ügyfele van, ez nő majd a Luminor megvásárlásával 14 országra és nagyságrendileg 18,5 millió ügyfélre. A mostani az OTP történetének legnagyobb felvásárlása, amit az előző években felhalmozott nyereségből fizetnek majd ki.

A Portfolio közben kiszúrta, hogy a DNB Bank már közölte, hogy az eladás kapcsán körülbelül egymilliárd norvég korona veszteséget kell majd elkönyvelniük. Ez azt jelenti, hogy az eddigi eszközértéknél jóval alacsonyabb áron adhatták el a bankot – vagyis az OTP rendkívül előnyös áron vásárolhatott be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!