A kiújuló közel-keleti harcok miatt ismét emelkedik a kőolaj világpiaci ára
Újra nőni kezdett az olaj világpiaci ára hétfőn, miután hétvégén kiújultak az Irán és az Egyesült Államok közötti harcok a Közel-Keleten – írja a CNBC. A nemzetközi kereskedésben irányadónak számító brent nyersolaj világpiaci ára hétfőn 2,54 százalékot nőtt és átlépte a 90 dollárt.
Hétvégén Irán légitámadást intézett az Egyesült Államok egyik jordániai katonai támaszpontjára, amelynek során két katona meghalt, egy pedig eltűnt. Az amerikaiak később megerősítették, hogy egy harmadik katonájukat is megölték.
Az Egyesült Államok ezzel párhuzamosan immár a kilencedik egymást követő éjszaka támadta Iránt. Az Egyesült Államok hadseregének központi parancsnoksága szerint „a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat támadó iráni katonai kapacitások elleni csapások folytatódni fognak”.
Befektetők azzal számolnak, hogy a harcok kiújulása további áremelkedéshez vezethet. A CNBC idézi a Quantum Strategy egy hétfői elemzését, amely szerint a globális kőolajtartalékok szeptemberre szűkössé válhatnak. Ők azt javasolják a befektetőknek, hogy 95-105 dolláros hordónkénti árral számoljanak.