Vietnám éppen Kína nyomdokaiba lép, megvalósíthatják azt, amivel Magyarország is próbálkozna
Míg a nyugati országok nagy része azzal küzdött 2025-ben, hogy valamilyen növekedés produkáljon a gazdaságuk, Délkelet-Ázsiában egészen más hangulat uralkodott: Malajziában és Indonéziában 5,1, a Fülöp-szigeteken pedig 4,4 százalékos volt a gazdasági növekedés. Közülük is kitűnt azonban Vietnám, ami több mint 8 százalékos gazdasági növekedésével az egész régiót lekörözte. Az országban már 2024-ben is 7 százalékkal emelkedett a GDP, de míg máshol azóta lassult a növekedés, Vietnámban tovább gyorsult, így 527 milliárd dollárosra hízott gazdaságukkal már Malajziát és a Fülöp-szigeteket is megelőzték.
A változás szele már az utcákon járva is meglátszik: a műanyagszékes, egyablakos étkezdék mellett sorra bukkannak fel a nyugati stílusú kávézók, luxusszállodák és márkás üzletek Ho Si Minh-városban, ahol a sztereotipikus, színes kis robogókkal zsúfolt utcaképet egyre többször tarkítják elektromos taxik.
Ha meg akarjuk érteni, hogy mi táplálja a robbanásszerű gazdasági növekedést Vietnámban, érdemes egy kicsit jobban körülnéznünk a régióban. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája szerint Vietnámban is az az ázsiai modell működik éppen, amit korábban már a régió más országaiban, például a négy ázsiai tigrisnél (Dél-Korea, Hongkong, Tajvan, Szingapúr) is megfigyelhettünk: a jelenlegi erős gazdasági mutatók mögött a termelékenység, valamint az aktív korú népesség növekedése áll. Móró szerint a folyamatot segíti az is, hogy Vietnám az utóbbi években egyre inkább feldolgozóközponttá alakult át.
Az ázsiai modellnél a kiindulópontot a demográfiai átmenet jelenti: csökken a halandóság, aminek eredményeként egy időre megnő a munkaképes korú népesség aránya a társadalomban, majd a gazdasági helyzet javulásával a születésszámok is visszaesnek. Emiatt nemcsak hogy
több munkaerő fog rendelkezésre állni, de mivel mind az idősek, mind a gyerekek kevesebben vannak, kevesebb lesz az eltartott, így a családok és az állam is több pénzt tud félrerakni vagy éppen befektetni.
Ez gyorsabb tőkefelhalmozás tesz lehetővé, amivel egy exportorientált iparosítási stratégiával párosítva az országok egyre nagyobb szeletet tudnak kihasítani maguknak a globális piacokon.
Az állami gazdaságpolitika a termelékenységet segítő infrastrukturális fejlesztések mellett maga is próbálja támogatni az exportorientált szektorokat. Egyre több pénzt költ az oktatásra is, ami hosszú távon a humán tőke minőségét is javítani tudja, így egyre nagyobb hozzáadott értékű beruházásokat is lehetővé téve az országban. A jó növekedési mutatók mellett ezekben az országokban azonban a makrogazdasági stabilitásra, és a pénzügyi rendszer fejlesztésére is szükség volt ahhoz, hogy egyre több beruházást és külföldi befektetés tudjanak behozni az országba.
Az Ázsiában több ország által alkalmazott receptet először a Világbank vázolta fel egy 1993-as tanulmányában, pontosságáról azonban a közgazdászok között is vita volt. Paul Krugman amerikai közgazdász 1994-es kritikája szerint például a növekedés jelentős része nem a termelékenység növekedéséből származott, hanem egyszerűen a nagyobb mértékű tőke és munkaerő bevonásából fakadt, vagyis úgynevezett extenzív növekedés volt. Ezért úgy gondolta, hosszú távon nem fenntartható ez a modell, előbb-utóbb az országoknak is változtatniuk kell a gazdaságpolitikájukon.
Az északi és déli Vietnám 1976-os újraegyesítése után központilag irányított tervgazdaságot kezdtek kiépíteni, de miután hiperinfláció alakult ki, és Vietnám megtagadta a pénzügyi segítséget a Szovjetuniótól, változásokra volt szükség. 1986-ban ezért olyan reformcsomagot fogadtak el, ami már lehetővé tette a külföldi tőke bevonását, valamint a magántulajdon és a részvénypiacok létrejöttét. De a Fortune cikke szerint az igazi áttörést a befektetések terén az jelentette, amikor az ország 2007-ben csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez, ezzel segítve az exportot és a külföldi tőke Vietnámba áramlását.
A növekedés azóta is minden évben 5 százalék felett maradt, csak a koronavírus-járvány éveiben, 2020-ban és 2021-ben esett be 3 százalék alá.
Tavaly még így is csak kicsivel több mint 5 ezer dollár volt az egy főre jutó GDP, amivel az ázsiai ország továbbra is közel 9 ezer dollárral a világ átlaga alatt maradt. A vietnámi növekedés fontos eleme, hogy mostanáig nem okozott extrém egyenlőtlenséget, és Vietnámban nem is igazán találkozni olyan óriási, családok által vezetett cégekkel és konglomerátumokkal, mint például Dél-Koreában, Thaiföldön vagy Indonéziában, mivel a legnagyobb vállalatok döntően állami kézben maradtak.
A jövedelmi egyenlőtlenségek még csökkentek is a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború utáni energiaválság idején. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a csökkenésben több tényező is szerepet játszott: az ellátási zavarok és korlátozó intézkedések a termelés leállása miatt főként a magas jövedelmű csoportokat érintették, a kormány adó- és jövedelemátcsoportosítási intézkedéseket vezetett be az alacsonyabb jövedelmű csoportok támogatására, amivel enyhítette a bevételkiesésüket és csökkentette az általános jövedelmi egyenlőtlenséget. Vietnám az elmúlt évtizedekben a tartós gazdasági növekedés és a szociális védelmi intézkedéseknek köszönhetően a mélyszegénység is szinte teljes egészében felszámolta: míg a Világbank 2,15 dolláros napi jövedelemnél megállapított küszöbértéke szerint 1992-ben a lakosság 45 százaléka élt mélyszegénységben, 2022-re ez az arány 1 százalék alá csökkent, ami az egyik legalacsonyabb a hasonló helyzetű országok viszonylatában.
Kína plusz egy
Míg a nyugati cégek sokáig elsősorban Kínába telepítették befektetéseiket, a geopolitikai feszültségektől és az emelkedő munkabérektől tartva, illetve a túlzott koncentrációból eredő kockázatok miatt egyre több gyártó kezdte el a régió más országaiba vinni a beruházásait. Ennek a jelenségnek Vietnám lett az egyik nagy nyertese, ahol egyre több ázsiai, így például tajvani vagy kínai gyártókapacitás is megjelent az országban.
Az olyan külföldi cégek, mint az Apple vagy a Samsung dollármilliárdokat költöttek a vietnámi üzemeikre, ahol laptopokat, fejhallgatókat és egyéb elektronikai készülékeket gyártanak. „Nyilván sok mindent nem éri meg Amerikában és Európában gyártani, ezért Vietnám logikus célpont lett. Ez pedig a növekedést is fent tudja tartani” – mondta erről Móró Tamás.
Egyes szakértők szerint azonban fontos fenntartásokkal kezelni az ilyen külföldi beruházásokból származó gazdasági növekedést, hiszen míg a GDP-t emelik, az ezekből származó profit nem Vietnámban, hanem külföldön fog lecsapódni. Ezt kevésbé látja negatívan Móró Tamás, aki szerint a külföldi beruházási hullám – ha csak kicsit is – de életminőség-javulást és munkalehetőséget jelentett a lakosságnak. A stratéga szerint ez a gazdasági fejlődés normális menete: először összeszerelő országként kezdik, majd innen haladnak felfelé az értékláncon.
Szintén Vietnám versenyelőnyét segíti az az októberben elfogadott amerikai megállapodás, aminek értelmében 20 százalékban határozták meg a vámokat a Vietnámból érkező termékekre. A kormány egyébként az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Kínával is közeli viszonyt ápol, amit az Nguyễn Phú Trọng korábbi elnök által elnevezett bambuszdiplomácia részének tudnak be: „erős gyökerek, szilárd törzs és hajlékony ágak”, vagyis oldalválasztás nélkül szolgálni az ország érdekeit. Ennek köszönhetően rengeteg, külföldi államok által támogatott infrastrukturális beruházást tudott a vietnámi kormány az országba hozni.
Kérdéses azonban, hogy mennyire lenne fenntartható ez a stratégia, ha egyszer a geopolitikai helyzet, egy Kína és Egyesült Államok közötti eldurvuló viszony megkövetelné az oldalválasztást. 2025-ben közel 194 milliárd dollárnyi importált áru érkezett Vietnámból az Egyesült Államokba, ami 42 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest, vagyis jól látható a korreláció a gazdasági növekedés az amerikai export között. Épp ezért Móró Tamás szerint gondot jelenthetne az amerikai vámpolitika szigorodása, ha az a Vietnámra kivetett vámok emelésével is járna.
A Concorde vezető stratégája azt mondta, a vietnámi exportnövekedés nagy része az olyan kínai gyártókapacitásokból ered, amik az amerikai vámok miatt vitték Vietnámba üzemeiket, és sok esetben már csak a legutolsó simításokat végzik a terméken az országban. Az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás 40 százalékos vámot ró ki azokra az árukra, amelyekről az feltételezik, hogy Kínából továbbították őket, amibe egy szélsőséges értelmezés szerint akár még a Vietnámban összeszerelt, de kínai alkatrészeket tartalmazó termékeket is jelenthetné. Móró Tamás szerint azonban a délkelet-ázsiai ország jellemzően próbál az Egyesült Államok kormányának kedvében járni, így ez egyelőre nem okozott gondot a két ország viszonyában. Extrém kockázatot jelenthetne az is, ha ismét kiújulna a konfliktus Kína és Vietnám között a dél-kínai-tengeren fennálló területi vitáik miatt, de Móró szerint erre viszonylag kicsit az esély, és egyáltalán nem olyan feszült a viszony, mint Kína és Tajvan között.
Ambíciózus tervek
A mostani sikerek mellett is hosszú út áll még Vietnám előtt, mire felzárkózhat az ázsiai modellt már sikeresen végigvitt országokhoz. Ehhez rendkívül ambiciózus gazdasági célokat is kitűzött a kormány. Terveik szerint az ország gazdaságának 2030-ig évente átlagosan 10 százalékkal kellene növekednie, 2045-re pedig el szeretnék érni a magas jövedelmű országok kategóriáját. Ennek a küszöbe az egy főre jutó 14 ezer dolláros éves GNI (az ország teljes bruttó jövedelme), vagyis közel háromszorosa a jelenleginek. A kormány egy új, tavaly májusban elfogadott reformcsomagja „a nemzetgazdaság legfontosabb hajtóerejének” minősítette a magánszektort. Eszerint 2030-ra kétmillió vállalkozást szeretnének az országba – ami a jelenlegi duplája – valamint 20 olyan, nemzetközi szinten is elismert vállalat létrejöttében is bíznak, mint amik Dél-Korea gazdaságát hajtják. Egy ilyen vállalatcsoport lenne a magánkézben lévő Vingroup is, ami három cégének részvényeivel egymaga felelt a vietnámi irányadó tőzsdeindex tavalyi, 37 százalékos növekedésének háromötödéért.
A kitűzött célok megvalósítását azonban több tényező is nehezíti, és a nemzetközi szervezetek is inkább 6-7 százalékos éves GDP-növekedést várnak Vietnámtól 2026-ra. Az ország GDP-je tavaly 527 milliárd dollár volt, vagyis 100 millió lakója ellenére mindössze kicsit több mint kétszerese Magyarországénak. Móró Tamás szerint mivel a bázis egyelőre viszonylag alacsony, a jelenlegi növekedés még könnyen fenntartható lesz néhány éven keresztül. A 10 százalékos becslést ugyan túl soknak tartja, de úgy látja, a 8 százalék is kiemelkedően magas, hiszen ezzel is megduplázódna tíz év alatt a vietnámi GDP.
Ahhoz azonban, hogy a növekedés magasabb bázis mellett is fenntartható tudjon maradni, Vietnámnak arra is szüksége lesz, hogy feljebb tudjon lépni az értékláncon a magasabb hozzáadott értékű technológiák felé. Erre vonatkozó tervei, ugyan egészen más kiindulási pozícióból, de ugyanazok, mint Magyarországnak az autó- és akkumulátorgyártással: először be kell csábítani a nagy, fejlett technológiákkal dolgozó cégek alacsonyabb hozzáadott értékű beruházásait, beszállítói kapacitásokat építeni ki ezekhez, majd innen kell egyre feljebb lépegetni az értékláncon hazai cégekkel.
Ha minden jól megy, az összeszerelő üzemek megjelenése után egyre több feladatkört és back office munkát csoportosít át ide a vállalat, míg végül az értéklánc csúcsának tekinthető kutatási-fejlesztést is az országba hozza, és az egész folyamat során sok mindent eltanulhatnak hazai szereplők . Már ha minden a terv szerint halad. Ez ugyanis csak akkor működhet, ha ehhez egy megfelelő kormányzati stratégia is társul, ami tudja, melyik területen kell leginkább fejleszteni, hogy a gyakorlati háttér is meglegyen a magasabb hozzáadott értékű feladatkörök országba hozatalára. Magyarországon az utóbbi években ezt a stratégiát sok kritika érte, és végül az új kormány is jobbnak látta az összeszerelő üzemekre épülő modell helyett a kis- és középvállalkozások, illetve a humán tőke fejlesztésére helyezni a hangsúlyt .
Jó alapokkal vágnak bele
Móró Tamás szerint alapvetően a high-tech összeszerelő iparágakban, például a félvezető-gyártásban már most is jó pozíciói vannak Vietnámnak, hiszen például a Samsungnak és az Intelnek is vannak gyártókapacitásai az országban. Ahhoz azonban, hogy valóban megtörténhessen az értékláncon való előrelépés, állami részről a két legfontosabb intézkedésnek az oktatás, valamint az infrastruktúra fejlesztésének kell lennie. „Nyersen fogalmazva mondhatnánk, hogy nem kell annyi stadion, inkább költsünk humán infrastruktúrára” – tette hozzá. Ezt pedig láthatólag Vietnám is felismerte, és az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektetett az oktatás fejlesztésére.
Vietnám három év alatt 13,5 százalékról 16 százalékra emelte az összeget, amit az állam a költségvetéséből az oktatásra költ, és hosszú távon ennél is többet, az éves állami büdzsé 20 százalékát szeretnének a célnak szentelni. Egy tavaly hatályba lépett intézkedéssel döntöttek arról is, hogy elengedik a tandíjat minden állami iskolában, majd novemberben bejelentették, hogy egy 23 milliárd dolláros (akkor árfolyamon 7,59 ezer milliárd forintos) programot indítanak az oktatás modernizálására.
Az infrastruktúra terén szintén óriási költekezésekbe kezdett Vietnám, és jelenleg is sokmilliárd dollárnyi beruházást ígért az állam a fejlesztésekre: ilyen például az a 67 milliárd dolláros nagysebességű vasútvonal megépítése is, ami Hanoit és Ho Si Minh-várost, az Észak és Dél korábbi fővárosát köti össze. Ezzel a jelenlegi 30 órás utazási időt 5 órára csökkentetnék. Az ország emellett 2030-ig 25 milliárd dollárt tervez fordítani a repülőtereire, és egy nemzetközi pénzügyi központot is létrehoznának Ho Si Minh-város és a tengerparti Da Nang között, ami a pénzintézeteknek helyet adva könnyítené a nemzetközi tőke ki- és beáramlását. Mégis, a szakértők szerint a növekedés fenntartásának egyik legérzékenyebb pontja a beruházások volumenének emelése lehet, nem csak az állami, de a magánszektorban is.
De most jöhet a neheze
Elemzők szerint Vietnámnak körülbelül 160 milliárd dollárnyi infrastrukturális fejlesztésre lenne szüksége, és nem biztos, hogy minderre elegendő pénz áll rendelkezésre. A Techcombank, Vietnám egyik legnagyobb magántulajdonú bankjának vezérigazgatója szerint még ennél is több, körülbelül 200 milliárd dollár kellene a fejlesztésekhez, emellé jönne az a további 1,1 ezer milliárd dollár, ami a cégekbe és magánberuházásokba fektetve a növekedés magját adná. A vezérigazgató szerint a vietnámi bankszektorban jelenleg egyszerűen nincsen elég pénz erre.
A különbséget külföldi tőkéből kellene megoldani, de az intézményi befektetők óvatosak lehetnek, mivel még mindig erősen korlátozott a tőkeáramlás az országban. Ennek elsősorban nem szabályozási, hanem gyakorlati okai vannak: Vietnamban egyszerűen nincs meg a megfelelő pénzügyi infrastruktúra arra, hogy a nagy külföldi befektetők könnyen befektethessék vagy kivonhassák pénzüket. Emiatt is örülhet Vietnám, hogy az ország irányadó részvényindexe, a VN-Index több mint 30 százalékkal emelkedett az elmúlt 12 hónapban, idén szeptemberben pedig a FTSE Russell felminősíti majd az országot a másodlagos fejlődő piaci kategóriába, ami több milliárd dollárnyi tőke beáramlását indíthatja el passzív alapokon keresztül.
Móró Tamás szerint az is az újabb beruházások ellen dolgozik, hogy a mesterséges intelligencia megjelenésével elkezdett csökkenni a vállalatok munkaerő-szükséglete, ami miatt gazdaságosabbá vált a back office, valamint az értékláncon magasabban fekvő feladatköröket a fejlettebb, drágább munkaerejű országokban tartani.
Ráadásul a gazdasági fellendülés nyomán a bérek is javulni kezdtek Vietnámban. Ennek eredményeképp szűkült az ország előnye Kínával szemben, így az alacsony hozzáadott értékű ágazatok elkezdték inkább Kambodzsába és Bangladesbe telepíteni üzemeiket. Hosszú távon természetesen nem is ezekre az üzemekre alapozna Vietnám, ha feljebb szeretne jutni az értékláncon, de a nagy cégek vezetésére egy menedzseri rétegre is szükség lenne, ami egyelőre hiányzik az országból, és ez rontja a cégek termelékenységét. A problémák orvosolásához nagy szükség lesz azokra az infrastrukturális és oktatási fejlesztésekre, amiket már kilátásba helyezett a kormány, és ugyan most a demográfiai helyzet Vietnámnak kedvez, ketyeg az óra, amíg ki tudják ezt használni.
Vietnám ugyanis már 2015-ben belépett az idősödő társadalmak körébe, ami annyit jelent a lakosság soraiban a 65 évnél idősebbek aránya meghaladta a 7 százalékot. Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re a lakosság több mint negyede 60 év feletti lesz, vagyis hasonló helyzetbe kerül Vietnám, mint amiben jelenleg Németország és Hongkong van. Móró Tamás azonban úgy véli egyelőre nem jelent komoly gazdasági kockázatot. „Mire Vietnam eljutna erre a pontra, addigra a világ számos más részén ennél sokkal súlyosabb demográfiai problémák lesznek. Vegyük csak Kínát vagy Európát” – mondta a stratéga.
Az is felmerülhet persze kérdésként, hogy jelenthet-e akadályt Vietnám gazdasági sikersztorijának folytatásában az állami egypártrendszer, ahol To Lam, az ország elnöke egyben az uralkodó Vietnámi Kommunista Párt főtitkára is, és ahol az állam továbbra is meghatározó szerepet játszik a gazdaság irányításában. Az ilyen jellegű berendezkedés a legtöbb nyugati közgazdász szerint nem optimális a gazdaság hosszú távú fejlődése szempontjából sem, az inkább a demokratikus, szabad piaci gazdaságokban valósulhat meg – a magyar kiugrás ellen szóló tényezőként is gyakran hozták fel a NER mindenre rátelepedő, kézivezérlésre hagyatkozó kormányzási stílusát. Ugyanakkor az autoriter, nem demokratikus és erős állami tervezésre, beavatkozásra épülő fejlesztés sikereire ott példaként mindig felhozható Kína, ami az elmúlt három évtizedben maga is nagyon sikeresen alkalmazta az ázsiai modellt.
Móró Tamás szerint fontos leszögezni, hogy az ázsiai autoriter működési modell, és annak kulturális és filozófiai háttere teljesen eltér a kelet-európai poszt-szovjet modelltől. Az egyik fő különbséget a korrupcióban látja: míg a jelenség a poszt-szovjet országokban egy alapvető eleme a rendszernek, a délkelet-ázsiai autokráciában jóval kisebb mértékben van jelen. Szerinte abban a társadalmi-kulturális környezetben az autoriter berendezkedés nem kell, hogy a növekedés gátját jelentse, mivel sok esetben valós kormányzati cél marad a társadalmi elégedettség, a nép jóléte és az oktatás fejlesztése. Erre jó példákat pedig máshol is találunk Ázsiában, hiszen Dél-Koreában az 1987-ben megdöntött autoriter rendszer évei alatt ment végre a gazdasági felzárkózás, és Szingapúr még mindig hibrid rezsimként működik.
