Mindent kivizsgál és tudomásul veszi a gyár leállítását a debreceni Semcorp

„A Semcorp Hungary Kft. tudomásul veszi a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Tűzvédelmi, Iparbiztonsági és Vízügyi Hatósági Főosztályának Tűzvédelmi és Iparbiztonsági Osztálya által a mai napon meghozott határozatot, amely a debreceni szeparátorfólia-gyártó üzem tűzvédelmi rendszerével kapcsolatban feltárt hiányosságokat érinti” – közölte a bezárás küszöbén lévő gyárat üzemeltető cég péntek este. Ugyanis pénteken azonnali hatállyal megtiltott minden tevékenységet a tűzvédelmi hatóság a Semcorp teljes területén, mert több olyan szabálytalanságot is talált, amik veszélyeztetik a személy- és vagyonbiztonságot. Előtte június 24-én az illetékes környezetvédelmi hatóság már felfüggesztette a termelést a környezetszennyezés gyanúja miatt.
Az ellenőrzések során több olyan szabálytalanságot is találtak, amik miatt a személy- és vagyonbiztonság veszélyeztetett. A hatóság döntése egészen addig érvényben marad, amíg a beépített habbal oltó tűzoltó berendezés folyamatos és üzemszerű működése nem lesz biztosított. A kormányhivatal emellett hárommillió forint tűzvédelmi bírságot is kiszabott – közölte oldalán a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal.
Tehát míg a környezetvédelmi hatóság 2026. június 24-i felfüggesztő döntése a gyártástól független tevékenységeket nem érintette, a tűzvédelmi hatóság mai határozata már minden tevékenységet megtilt a Semcorpnál. A döntés, ami a telephely területén lévő beépített habbal oltó tűzoltó berendezés folyamatos és üzemszerű működésének biztosításáig marad hatályban, a jövőbeni téves jelzések elkerülése érdekében a tervezési és üzemeltetési tevékenység felülvizsgálatára is kötelezi a vállalatot.
Belső vizsgálat is lesz
A cég szerint a Kormányhivatal a friss határozatban is megerősítette, hogy korábban végrehajtották és fenntartják „mindazon termelési és működési tevékenységek felfüggesztését, amelyek az érintett engedélyek hatálya alá tartoznak”. További korlátozásokat is bevezettek azokra a tevékenységekre, amiket az érintett tűzvédelmi rendszer szolgál ki. A kormányhivatallal folyamatos egyeztetésben vannak, hogy meghatározzák azokat a minimálisan szükséges intézkedéseket, amik kellenek a létesítmény kritikus rendszereinek biztonságos és sértetlen működéséhez.
A cég a felsővezetés irányításával átfogó belső megfelelőségi vizsgálatot indított, aminek során prioritást élveznek az azonosított hiányosságok. Ezért a projektmunkacsoport független külső szakértők bevonásával alakul meg. „A Társaság tisztelettel elfogadja a Kormányhivatal és valamennyi érintett hatóság szigorú felügyeletét, és a közelmúlt intézkedéseit lehetőségként értékeli arra, hogy működését a biztonság, a jogszabályi megfelelés és az átláthatóság területén a lehető legmagasabb szintre emelje” – áll a közleményben.
A Semcorpról és a vizsgálatról ebben a cikkben olvashatnak, míg a fideszes polgármester és a Tisza politikusainak üzengetéséről itt írtunk részletesebben. A G7 cikkét pedig itt olvashatja arról, miért olyan fontos a gyár tevékenysége a magyar akkuiparnak.