Májusban már az évre tervezett hiány 90 százalékánál tartott a költségvetés
Májusban 43,5 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere – jelentette hétfőn kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM). Egy évvel korábban 129,5 milliárd forintos többletben volt a központi alrendszer.
Május végéig az államháztartás központi alrendszere 3806,3 milliárd forintos hiányt mutatott, ami az éves előirányzat 90,2 százalékát jelenti.
A hiány összege 35,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 3694,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 70,9 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 182,4 milliárd forintos hiányt mutattak.
A Tisza-kormány pénzügyminisztériuma már áprilisban közölte, hogy az Orbán-kormány által bevezetett lakástámogatások, a személyi juttatások, köztük a fegyverpénz, valamint a 13-14. havi nyugdíj, valamint az uniós források elmaradása miatt rekordmértékűre nőtt a költségvetési hiány 2026 első négy hónapjában.