A Transparency szerint minden korábbi becslésnél több, 2645 milliárd forintnyi állami befektetés folyt tőkealapokba

Minden eddigi becslésnél több, összesen 2645 milliárd forintnyi közpénz talált gazdára magántőkealapokon és egyéb típusú tőkealapokon keresztül 2026. március végéig a Transparency International Magyarország tudomására jutott információk szerint. Legnagyobb részben a hamarosan leköszönő miniszterelnök veje, Tiborcz István tulajdonába tartozó vállalkozás, a Gránit Alapkezelő részesedett az állami forrásokból. A cég által menedzselt alapok felé ugyanis mintegy 308 milliárd forint értékben vállalt kötelezettséget az MFB-csoport – írta a Transparency.

Összesen 99 tőkealap felé vállalt kötelezettséget 2013 óta négy állami szervezet, az NTH Nemzeti Tőkeholding Zrt. és az általa koordinált, szintén állami hátterű társaságok, mint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt., az MFB Invest Zrt., valamint a Magyar Export-Import Bank befektetési társasága, az Exim Invest Zrt. – derül ki abból a dokumentumból, amely a Transparency International (TI) Magyarországhoz jutott el egy közérdekű bejelentés nyomán.

A négy állami tulajdonú cég összesen több mint 2645 milliárd forintnyi befektetést vállalt itthon és külföldön bejegyzett magántőkealapokban, ingatlanalapokban és más, úgynevezett alternatív alapokban 2026. március végéig. Ez duplája annak az 1300 milliárd forintos kihelyezésnek, amelyet a TI Magyarország tavaly kizárólag a magántőkealapokba fektetett közpénzek vonatkozásában feltárt. A négy állami pénzintézet összesen 50 alapkezelő tőkealapjaiban vállalt befektetést.

A legtöbb közpénz, összesen 308 milliárd forint a Tiborcz István tulajdonába tartozó Gránit Alapkezelő által kezelt 6 tőkealapnál landolt. Emellett a szintén Tiborcz Istvánhoz kötött Equilor Alapkezelő 3 tőkealapja felé további 73 milliárd forintnyi közpénz talált utat az MFB-csoporttól – írta a TI Magyarország.

Jól jártak Nagy Márton leköszönő nemzetgazdasági miniszter körei is, közölte a TI. A Trustify Alapkezelő két alapjába, a Trustify Power Magántőkealapba és a Trustify Ingatlanfejlesztő Alapba 30 milliárd, illetve 20 milliárd forintnyi befektetést helyezett kilátásba az MFB-csoport, amely 2024-ben már 35 milliárd forinttal beszállt a Trustify I. Magántőkealapba is.

Emellett a számos magántőkealapon keresztül egyre több iparágban, így a hadiipar privatizációjában is szinte monopol szerepet vállaló 4iG-csoport sem érezhette magát elhanyagolva: a gigavállalatot birtokló alapokba közel százmilliárd forintnyi állami forrás és kötelezettségvállalás áramlott az elmúlt időszakban – írta a szervezet.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!