Annyira nem veszi komolyan a pénzügyi világ a szerbiai robbanószerek ügyét, hogy összeomlás helyett pozitívban nyitott a budapesti tőzsde
Robbanóanyagot és gyújtózsinórt találtak vasárnap délelőtt Szerbiában, a Török Áramlat gázvezeték közelében – állítja Aleksandar Vučić szerb elnök. Az esemény hatására Orbán Viktor összehívta a védelmi tanácsot, Szijjártó Péter a magyar szuverenitás elleni támadásról kezdett el beszélni, a kormánysajtó pedig már azzal volt tele, hogy terrortámadást hiúsítottak meg Magyarországgal szemben.
Egy ilyen esemény után teljesen logikus, hogy a befektetők elkezdik menekíteni a pénzüket Magyarországról és a magyar cégekből, hiszen senki nem akarja a megtakarításait olyan országban tartani, amely terrorfenyegetettségnek van kitéve. Emiatt – ha valóban komoly dolog történt volna Szerbiában – hétfőn reggel logikus módon össze kellett volna omlania a budapesti tőzsdének.
Ez azonban nem történt meg, sőt több mint egyszázalékos pluszban nyitott a tőzsde. Íme:

Hétfőn a nagy papírok többsége, köztük az OTP, a Mol és a Magyar Telekom is pozitívban nyitott. A befektetők tehát nem eladják, hanem veszik a budapesti papírokat. Pont mintha semmiféle, a magyar gazdaságot fenyegető komoly esemény nem történt volna a hétvégén.
A szerbiai eseményeket sokan önmerényletnek, hamis zászlós műveletnek tartják, az eseményre adott első reakciókat itt foglaltuk össze.