Több mint száz műtárgyat ad át az MNB a miskolci múzeumnak
51 alkotótól származó, összesen 101 műtárgyat ad át a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a miskolci Hermann Ottó Múzeumnak – jelentette be Varga Mihály jegybankelnök Miskolcon.
Az MNB több mint 1400 képzőművészeti alkotásból álló gyűjteménnyel rendelkezik, amelyek korábban raktárakban álltak, részben pedig jegybanki folyosókon, vagy irodákban voltak kiállítva. Varga a műtárgyak átadásán azt mondta, „a jegybank új vezetésének meggyőződése, hogy a Magyar Nemzeti Banknak saját erőforrásait a törvényi alapfeladatainak legmagasabb színvonalú ellátására kell koncentrálnia”, ezért döntöttek úgy, hogy a korábban összegyűjtött műalkotásokat visszahelyezik „a maguk természetes közegébe, azaz a múzeumok kiállítótereibe”.
Az MNB közleménye szerint a művek a jövőben 1 fővárosi és 29 vidéki múzeumban lesznek megtekinthetők. A jegybank korábban Budapesten, Debrecenben, Székesfehérváron, Karcagon és Veszprémben adott át műalkotásokat múzeumoknak.
2025. március 19-én publikálta az MNB-ről, a PADME-ról és a Kecskeméti Egyetem alapítványáról szóló, óriási vihart kavaró jelentéseit az Állami Számvevőszék. A Matolcsy-éra alatt a jegybanki pénzek kezeléséből és elköltéséből azóta büntetőeljárás is lett, mivel az MNB új vezetése feljelentést tett. A nyomozás hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt folyik. Az ügy részleteit ebben a videóban mutattuk be:
Azzal, hogy azóta mi történt az MNB-ügy főszereplőivel, ebben a videóban foglalkoztunk részletesen.