Bármit is mond Botka László, még nincs próbagyártás a szegedi BYD-gyárban

Nem indult el január közepén a próbagyártás a szegedi BYD-gyárban, szemben Botka László január végi bejelentésével. Legalábbis erre utalnak a rendelkezésre álló információk és a helyszínen készült felvételek.
A BYD Hungary PR-menedzsere a Világgazdaság megkeresésére nem kommentálta a polgármester szavait, viszont a lap egy korábbi cikkére hívta fel a figyelmet. Ebben Stella Li, a vállalat európai alelnökének nyilatkozatát úgy értelmezték, hogy 2026 első negyedévében legfeljebb a gyártáspróba indulhat el Szegeden. Stella Li az eredeti beszámoló szerint a „trial production” kifejezést használta, ami inkább próbagyártásnak felel meg. Ez utóbbi kezdetét viszont ekkor már inkább 2026 második negyedévére, április eleje és június vége közé ígérte az alelnök.
A gyártáspróba és a próbagyártás közötti különbség nem pusztán nyelvi kérdés. Tóth-Nagy Csaba, a győri Széchenyi István Egyetem Járműmérnöki Kar Belsőégésű Motorok és Járműhajtások Tanszék docense a Szegedernek azt mondta, a gyakorlatban az üzempróba során még a kivitelező teszteli a gépeket átadás előtt, ellenőrizve, hogy megfelelően működnek-e – akár darabonként is. A próbaüzem ezzel szemben már az átadott berendezésekkel zajlik, amikor a gyártó – jelen esetben a BYD – saját felelősségére próbálja ki a teljes gyártási folyamatot, mintha már élesben termelne autókat, csak még nem határidőre.
Hogy jelenleg pontosan melyik fázis zajlik Szegeden, arra a BYD nem válaszolt. Tóth-Nagy Csaba viszont azt írta a Szegedernek az Átlátszó által a napokban megosztott, gyárcsarnokon belül készített felvételeket látva, hogy azon még üzempróba előtti állapotok látszanak.
„Semmi akció nem látszik, nincs rajtuk ember, nincs rajtuk munka. Mintha egy ünnepi felvétel lenne, amikor mindenki otthon van, és a gyár üres. Járműalkatrészeket látunk és egy mozgó gépet, amit nyilvánvalóan csak megjáratnak, mert nincs rajta az alkatrész”
– magyarázta a videót a győri egyetem docense. Az is kérdés persze, mikor készültek a belső felvételek. Annyi bizonyos, hogy az első gépek már 2025 végén megérkeztek Kínából Szegedre, a bajai kikötőn keresztül. Egyes beszámolók szerint a gyár mellett elhaladva működő berendezéseket és villogó fényeket is látni lehetett. Múlt héten mi is bejártuk a helyszínt, ám a korlátozott megközelíthetőség miatt nem sikerült ilyen jeleket megfigyelni.
A belső munkálatok ugyanakkor néhol már zajlanak, ami az Átlátszó által közzétett videókon is látszik: egyes csarnokok félig még rendezetlenek, itt-ott törmelékkel és félkész szerkezetekkel, míg más részeken már a berendezések is el vannak helyezve. A felvételeket készítő forrás szerint az állapotok alapján nehéz elképzelni, hogy egyhamar elindul a tényleges gyártás, ahogy arról a Szegederen is írtunk már.
Kívülről nézve az építkezés szintén félkész: sem a festőüzem, sem a présüzem nem készült el teljesen, több helyen az alapvető infrastruktúra is hiányzik a videók szerint. Ez azt is kérdésessé teszi, hogyan lehetne innen rövid időn belül nagyobb mennyiségű autót kiszállítani. Eközben az Átlátszó információi és felvételei szerint már több konténernyi kész jármű érkezhetett a gyárba, amelyeket a szerelőcsarnokban szétszednek, majd újra összeszerelnek.
Mindez összefügg azzal is, hogy a gyár jelenleg még építési terület, ahol a teljes készültségig nagy valószínűséggel úgynevezett SKD (semi knocked-down) rendszerben indulhat meg a termelés. Ez azt jelenti, hogy a Kínában legyártott, részben összeszerelt autók konténerekben érkeznek és Szegeden végszerelik őket. Hasonló modell a CKD (completely knocked-down) gyártás, ahol az autó minden alkatrészét külön szállítják, és a teljes összeszerelés helyben történik.
Az ilyen rendszerek előnye, hogy a „gyártás” viszonylag gyorsan elindítható, és az uniós importvámok egy része is megkerülhető. Hosszabb távon azonban a BYD célja a teljes helyi gyártási kapacitás kiépítése lehet Szegeden a BYD PR-menedzserének elmondása szerint. Mint jelezte, erre utal, hogy festő- és présüzem is épül többek között. Az eddig látottak alapján a gyár indulása fokozatos lehet: kezdetben részben összeszerelt modellek végszerelésével, majd később egyre nagyobb arányú helyi gyártással. Ez nem példa nélküli, a BYD más, még épülőfélben lévő gyárában is hasonlóan tett.
A szegedi gyár indulásának céldátuma az idők során többször változott: a próbagyártás kezdeteként eleinte 2025 végét, utolsó negyedévét említették, majd 2026 januárját. Később ezt pontosították gyártáspróbára. A próbagyártás, majd a sorozatgyártás indulását jelenleg 2026 második negyedévére becsülik, ugyanakkor egy, az autóiparra rálátó forrásunk szerint „legalább egy év” kellhet még a tényleges szériagyártás megkezdéséig, amíg szinte minden alkatrészt Szegeden állítanak elő. Ez nagyjából hihető is a környéken zajló infrastrukturális projektek állapotát, és a gyárról készült frissebb légifelvételeket elnézve.