Mészáros láncához kerül a szentgotthárdi termálhotel, amit az állam kétmilliárd forintja is kisegít
Komoly dolgok történnek a szentgotthárdi termálfürdő és a hozzá épített szálloda körül: a szálló üzemeltetését április 1-től Mészáros Lőrinc szállodalánca veszi át, miközben az állam kétmilliárd forinttal segíti ki a várost, amit a Nyugat.hu cikke szerint a fürdő hitelének törlesztésére költenek.
A kétmilliárd forintos, vissza nem térítendő rendkívüli támogatásról szóló döntés február végén jelent meg a Magyar Közlönyben, március elején pedig a Hunguest Hotels közleményben jelentette be, hogy áprilistól a lánchoz kerül a négycsillagos Gotthard Therme Hotel. A két hír között az az összefüggés, hogy a Nyugat.hu információi szerint a szentgotthárdi közgyűlés a múlt héten úgy döntött, hogy a kétmilliárdos állami támogatást arra költi, hogy egy összegben visszafizeti a termálfürdő 1,8 milliárd forintos bankhitelét. Egész pontosan az állami milliárdokból az önkormányzat működését finanszírozzák majd, az így felszabaduló forrásokból pedig a hitelt törlesztik.
A termálfürdőt 2007-ben adták át, mellé pedig két évvel később, 2009-ben építettek szállodát, mert a csak egy napra érkező vendégekkel nem lehetett rentábilisan üzemeltetni a fürdőt, megfelelő szállás pedig nem volt a közelben. A fürdőt az önkormányzat üzemelteti, a szálloda viszont Postabank vezéreként elhíresült Princz Gábor érdekeltségéhez tartozott. Amikor viszont Princz cégcsoportja szétesett, a szálloda előbb évekre bezárt, majd 2015-től mostanáig az Accent Hotel lánc üzemeltette azt.
Az önkormányzat tehát a kétmilliárdos támogatással nem direktben segíti ki a Mészároshoz kerülő szállodát, de az biztos, hogy a fürdőbe közvetlen átjárással rendelkező hotel nem tud sikeresen működni a fürdő nélkül, aminek működését, fejlesztését nagyban segíti majd, ha az önkormányzatnak nem a hitel törlesztésére kell költenie. A kétmilliárdos állami támogatás mellett egymilliárd forint uniós forrást is költenek a fürdőre, 300 millió forintból a szaunákat, 700 millióból pedig az energiarendszert fejlesztik majd.