Több milliárd forintnyi készpénzt osztott szét a céges rendezvényen egy kínai cégvezető

Cégenként változó, ki milyen év végi juttatást ad az alkalmazottainak. A 2002-ben alapított, darugyártással foglalkozó kínai Kuangshan Crane nem bízta a véletlenre készpénzesőt zúdított munkavállalóira, írja a South China Morning Post.

A Kuangshan Crane februárban – a holdújév előtt –, a kínai Honan tartományban tartott évzáró rendezvényt. A cég tulajdonosa, Cuj Pej-csün milliárdos összegeket osztott szét dolgozói között, a 2025-ös évben elért 270 millió jüanos (12,6 milliárd forintos) nyereségének közel 70 százalékát, azaz nagyjából 180 millió jüant (kb. 8,4 milliárd forintot) fordított jutalmakra.

A február közepén rendezett gálán hétezer munkavállalót láttak vendégül és a leglátványosabb része a színpadon hegyekben álló készpénz volt. Az eseményen nemcsak az előre bejelentett fix bónuszokat és egyéb céges ajándékokat – például mosógépeket – adtak át a dolgozóknak, hanem vetélkedőket is tartottak. Az egyik ilyen játék a készpénzgyűjtés volt: a játék során az alkalmazottak annyi pénzt vihettek haza, amennyit saját kezűleg meg tudtak számolni.

A South China Morning Post szerint a kínai közösségi médiában olyan videók is terjedtek, amiken látni lehetett, ahogy a dolgozók ölben cipelik a bankjegykötegeket. Cuj Pej-csün az ünnepség alatt kevesellte a dolgozói ajándékokat nkább adjanak mindenkinek további 20 ezer jüan készpénzt (kb. 930 ezer forintot).

Nem ez volt az első alkalom, hogy a „pénzosztó főnöknek” becézett üzletember ilyen gáláns volt, 2023-ban közel három milliárd forintnyi jüant, 2024-ben 100 millió jüannak megfelelő készpénzt osztott szét, nőnapon külön jutalomban részesítette női alkalmazottait. Cuj Pej-csün azzal indokolta nagylelkűségét, hogy nem azért rendez pénzosztást, mert annyira szereti szórni a pénzt, hanem mert tisztában van a fiatal generációkra nehezedő hitelek és lakásvásárlási terhek súlyával, és segíteni szeretne munkatársai életkörülményeinek javításában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!