Lehangoló beruházási adat érkezett, ebből így nem lesz egyhamar gazdasági növekedés
A beruházások volumene 2025 IV. negyedévében a nyers adatok szerint 1,3 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától – közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan kiigazított adatok alapján az előző negyedévhez képest a beruházások összértéke mindössze 0,1 százalékkal nőtt, míg az előző év azonos időszakához képest a nemzetgazdasági beruházások teljesítménye 1,7 százalékkal csökkent.
A KSH közlése szerint
2025-ben a beruházások teljesítménye 4,3 százalékkal volt alacsonyabb a szintén gyenge, egy évvel korábbi adatnál.
Ezzel a harmadik egymást követő évben láttunk csökkenést, és közel ötödével kevesebb beruházás indult tavaly év végén, mint a 2021-es évben. A beruházások csökkenéséhez leginkább a feldolgozóipar, illetve a közigazgatás járult hozzá, a fejlesztések szűkülését pedig a szállítás, raktározás és az ingatlanügyletek növekvő beruházási aktivitása mérsékelte.

A Portfolio.hu szerint a IV. negyedévben az előzőhöz képest tapasztalható, gyakorlatilag stagnáló adat annak köszönhető, hogy elmúlt az állami fejlesztések durva megvágásának időszaka, sőt a választásokra időzített átadások kicsit fel is pöröghettek. Várakozásaik szerint idén van esély, hogy a beruházások újra növekedésnek induljanak – ezt a nagy gyárfejlesztések és a választási ciklus egyedi hatásai is segíthetik, de az európai gazdaság remélt élénkülése is fordíthat az elmúlt évek trendjén.



