Bíróságon szállnak szembe egy apró indonéz sziget lakói a világ egyik legnagyobb cementgyártójával

Egy svájci bíróság úgy döntött, befogad egy jogi panaszt, amit a világ egyik legnagyobb cementgyártója, a svájci Holcim ellen nyújtottak be. A panasz arról szól, hogy a vállalat túl keveset tesz azért, hogy csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást. A Holcim ellen még 2023 januárjában nyújtotta be a panaszt az alacsonyan fekvő indonéziai sziget, Pari négy lakója a svájci Zug kanton bíróságához. Pari alacsonyan fekszik, az emelkedő hőmérséklet miatt többször is elöntötte a víz.

Arról, hogy a panaszt befogadta a svájci bíróság, az indonéziai sziget lakóit támogató nonprofit Svájci Protestáns Segélyszervezet (HEKS/EPER) közölt információt hétfőn. Ahogy arról is, hogy Svájcban ez az első eset, hogy egy bíróság befogadott egy nagyvállalat ellen indított klímapert. A Reuters szerint a svájci cementgyártó Holcim egy közleményben elismerte, hogy a bíróság befogadta az ügyet, de jelezték: fellebbezni fognak ellene. Kereste a Reuters a bíróságot is, de nem reagáltak.

A Holcim közölte, hogy 2050-ig el akarják érni, hogy karbonsemleges legyen a működésük. Állításuk szerint 2015 óta felére csökkentették a szén-dioxid-kibocsátásukat. A felperesek kártérítést, hozzájárulást az árvízvédelmi intézkedésekhez és a szén-dioxid-kibocsátás gyors csökkentését követelik a cégtől.

A Globális Cement- és Betonipari Szövetség (Global Cement & Concrete Association) szerint a cementgyártás felelős a világ szén-dioxid-kibocsátásának 7 százalékáért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!