Öt évre szóló megállapodást írt alá az MVM az amerikai Chevronnal kétmilliárd köbméternyi cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról, ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be kedden Budapesten. A megállapodás előzménye, hogy a magyar kormány küldöttsége novemberi washingtoni látogatásán már elvi megállapodást kötött többféle energetikai együttműködésre. A tárgyalások után az amerikai külügyminisztérium azt mondta, hogy az LNG-vel kapcsolatos szerződések összértéke várhatóan megközelítőleg 600 millió dollár lesz.
A külgazdasági és külügyminisztérium keddi közleményéből nem derül ki, hogy az MVM mennyiért vásárol öt éven át évi 400 millió köbméter LNG-t az Egyesült Államokból. Szijjártó Péter azzal magyarázta a megkötött üzletet, hogy „mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon, és ebből fakadóan minél jobb áron, minél olcsóbban vásárolhassunk energiahordozókat”, mert így lehet fenntartani a rezsicsökkentést. Ugyanezzel szokta indokolni azt is, hogy miért nem függetlenedik a magyar gazdaság az orosz energiahordozóktól. Ez ezekkel kapcsolatos szankciók alóli mentesség szintén tárgya volt a washingtoni látogatásnak, bár utólag mindkét fél másként emlékszik arra, miben állapodtak meg.
Megkérdeztük a külgazdasági és külügyminisztériumot, hogy milyen értékű a most megkötött szerződés, illetve arról is, hogy ez a 400 millió köbméter LNG mekkora részét fedezi a hazai földgázfogyasztásnak. Ha válaszolnak, frissítjük a cikkünket.