22 évesen fedezte fel, hogy játékfüggő anyja 200 000 dollár adósságot vett fel a nevére. 10 évbe telt, mire megszabadult tőle

Az amerikai Kristin Collier 22 éves korában úgy döntött, eljött az ideje, hogy hitelkártyája legyen. A fiatal nő rendkívül meglepődött, amikor kérelmét elutasították: az indoklás szerint több mint 200 ezer dollár (akkor nagyjából 55 millió forint) adósság állt a nevén, erről azonban neki fogalma sem volt. Mint kiderült, Collier szerencsejáték-függő anyja hosszú időn keresztül az ő nevére vett fel hitelt. Mindez több mint tíz éve történt, Collier nemrég könyvet írt arról, hogyan próbálta meg érvényteleníttetni az óriási adósságot, és hogyan alakult az anyjával való kapcsolata.

A könyv apropóján a CNBC interjút készített a nővel. Collier azt mondta, amikor megtudta, mekkora adósságot halmozott fel anyja az ő nevére, úgy érezte, mintha anyja a kaszinókat választotta volna őhelyette. Ez azonban szerinte nem volt igaz, azóta többet tudott meg arról, mi áll a függőségek hátterében.

Az adósság viszont megrontotta a kapcsolatukat, Collier nem tudott megbízni többé az anyjában. A törlesztést azonban mindaddig, amíg nem tisztázta a helyzetet, nem tudta elkerülni. A legrosszabb időszakban havi kétezer dollárt (akkori értéken kb. félmillió forintot) kellett fizetnie törlesztésként, több állásban dolgozott, hogy győzze a kifizetéseket. „Amikor a jövőmre gondoltam, csak még több adósságot láttam magam előtt” – mondta az interjúban.

Collier szerint a diákhitelének intézésekor fel kellett volna tűnnie az ügyintézőknek, hogy valami nem stimmel, de senki sem szólt semmit. „A felvett összeg messze meghaladta azt, amit az állami egyetemre járás indokolt volna. Valakinek el kellett volna utasítania a hamis hitelkérelmet.” (Az interjúból nem derül ki, hogyan sikerült Collier anyjának felvenni a lánya nevében a hitelt, valószínűleg hamis aláírással vagy online ügyintézéssel tudta kijátszani a rendszert.)

Collier nem tudja pontosan, hogy az anyja mire költötte a kölcsönt, valószínűleg a kaszinókban ment el a pénz nagy része, de költött belőle a családi házra felvett jelzáloghitel visszafizetésére is. Az anyja függőségéről nem nagyon tudott. „Valószínűleg akkor kezdődött, amikor én elmentem egyetemre, vagyis a legrosszabb éveiben többnyire távol voltam otthonról. Éreztem, hogy kevesebb a pénzünk, mint amikor fiatalabb voltam, de nem értettem, hogy ennek mi az oka.”

Az adósságot azért volt nehéz töröltetnie, mert nem akarta jogi útra terelni az ügyet. „Emiatt nagyon nehéz volt rávenni a hitelcégeket az együttműködésre – néha még arra is, hogy egyáltalán szóba álljanak velem.” Tíz év után végül benyújtott egy csődvédelmi kérelmet, az eljárás pedig rákényszerítette a hitelezőket és az anyját a helyzet jogi rendezésére. Azt mondja, az ügy miatt a húszas éveiben folyamatosan beteg volt, gyomorbetegségekkel és húgyúti fertőzésekkel küzdött a stressz (például a behajtók látogatásai) miatt.

Collier és férje nonprofit szervezetekkel együtt lobbiznak az ingyenes állami felsőoktatásért, szerinte ez a legbiztosabb módja annak, hogy megvédjék a fiatalokat az eladósodástól. A lánya jövőjéről azt mondja, bármennyire is szeretné, valószínűleg nem fogja tudni megakadályozni, hogy ő is hitelt vegyen fel, hogy fedezze az egyetemi tandíját, mert a legtöbb amerikai számára ők sem fogják tudni összespórolni az ehhez szükséges összeget.