Több terméket venne az IKEA amerikai gyártóktól az Egyesült Államokban, mivel a jelenlegi amerikai vámok megdrágítják a könyvespolcok, a kanapék és a matracok importját – tudta meg a Reuters a svéd bútorgyártótól.
Az IKEA az Egyesült Államokban jobban függ az importtól, mint más országokban: míg az Európában árult termékeiknek körülbelül 70 százaléka készül a régióban, addig ugyanez az arány az amerikai üzleteikben csak 15 százalék. Ehelyett olyan országokból szerzik be bútoraikat, mint Kína, Németország vagy Olaszország.
Az elmúlt években tovább csökkent az IKEA Egyesült Államokban gyártott termékeinek aránya, 2019-ben pedig a virginiai gyárukat is bezárták, mert a gyártást visszaköltöztették Európába. Az új, vámemelés után született tervek szerint azonban az amerikai fogyasztókhoz közelebb szeretnék gyártani a termékeket.
Az elmúlt időszakban ugyanis emelniük kellett néhány termék árán, hogy ellensúlyozzák a vámok a hatásait. Más termékeik árát ugyanakkor lejjebb vitték, hogy az inflációra érzékeny vásárlóikat se veszítsék el, ami miatt az elmúlt két évben csökkentek a bevételeik.
Az IKEA litván beszállítója, az SBA Home 70 millió dollárból épít Amerikában gyárat, és most a beruházás felgyorsítását tervezi. Számításai szerint évente körülbelül 2 millió IKEA bútor fog legördülni a gyártószalagról.