A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján szeptemberhez képest 0,5 százalékkal erősödött, az egy évvel korábbihoz viszonyítva azonban 2,7 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene októberben Magyarországon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójából. Az ipari termelés az év első tíz hónapjában 3,3 százalékkal volt kisebb, mint 2024 azonos időszakában.
A feldolgozóipar alágainak többségében csökkent a termelési volumen tavaly októberhez viszonyítva. Ezen belül a járműgyártásban, a villamos berendezések gyártásában, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában volt a legnagyobb visszaesés, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása bővült.
Virovácz Péter, az ING elemzője szerint a nagy kép tekintetében továbbra sincsen markáns változás az adatokban. „Bár az elmúlt hónapokban többségében javultak a különböző bizalmi indexek, az erre épített optimizmus törékenynek bizonyulhat. A kapacitáskihasználtság nem mozdult el érdemben felfelé, és a vállalatok zöme még mindig a kereslet és a megrendelések hiányára panaszkodik. Bár a német ipari rendelésállomány két hónapja bővül, azt tartós zsugorodás előzte meg” – írta Virovácz friss kommentárjában.
Az elemző az adatokkal kapcsolatban ugyanakkor azt is kiemelte, hogy idén tavasz óta most fordult elő először a magyar iparral, hogy két egymást követő hónapban is bővülni tudott a termelés volumene havi alapon. Virovácz szerint ezért egyre valószínűbbnek tűnik, hogy alacsony szinten ugyan, de már stabilizálódott az ipari kibocsátás. Ez az alacsony szint pedig a 2021. évi átlag alatt van 6,4 százalékkal.
Az elemző szerint összességében az exportra termelő hazai iparvállalatok kilátásai továbbra is borúsak, bizonytalanok, és általános fellendülés nem várható. „Továbbra is azt várjuk, hogy bekövetkezzen a globális fordulat a készletezési ciklusban, hogy beinduljon az iparcikkek iránti kereslet felfutása. Egyelőre azonban erre utaló jeleket nem látni” – tette hozzá. A negyedik negyedévre vonatkozó magyar GDP-kilátások tekintetében ugyanakkor a tegnapi kiskereskedelmi és a mai ipari adat összképe inkább kedvezőnek tekinthető Virovácz szerint, mivel ez azt jelenti, hogy továbbra is lehetségesnek tűnik a 0,5 százalékos gazdasági növekedés az idei év átlagában. „Persze ez sovány vigasz, de egy jó záró negyedév mindenképpen szükséges lenne ahhoz, hogy a 2026. évi GDP-növekedés már jelentősebb, érdemben 2 százalék feletti legyen” – írta.