Vallásosan gondolkodunk a növekedésről, de nem tesszük fel a kérdést, jobb-e tőle az életünk

A degrowth, azaz nemnövekedés mozgalom provokatív állításokkal próbálja felrázni a fenntarthatóság, a kapitalista rendszer és a gazdasági növekedés körüli diskurzust. Például olyanokkal, hogy „zöld” növekedés nem létezik, a végtelen növekedés fizikailag lehetetlen, de még ha nem is lenne az, akkor sem biztos, hogy ez hozza el az embereknek a legboldogabb életet.

A nemnövekedés képviselőinek nézetei valaha radikálisnak számítottak, de mára egyre népszerűbbek, amit az is bizonyít, hogy júniusban a Routledge kiadó kézikönyvet ad ki az irányvonalat képviselő szerzők szövegeivel. A könyv két szerkesztője, Anitra Nelson, a University of Melbourne munkatársa és aktivista, valamint az idejét Franciaország és Magyarország között megosztó Vincent Liegey kutató, tanácsadó, a szövetkezeti modellben működő Cargonomia teherbicikli-központ egyik alapítója nemrég a Budapesti Corvinus Egyetemen adott elő a nemnövekedésről. A szereplés után a Telexnek is beszéltek arról, mi a baj a GDP-vel, mint mutatóval, hogyan nézne ki egy nemnövekedés elveire épülő társadalom, és hogy követheti valaki ezeket az elveket anélkül, hogy tudna róla.

Egy egész kézikönyvet összeállítottak a nemnövekedésről. De mit jelent ez a koncepció?

Nelson: A nemnövekedés egy mozgalom, ami arra jutott, hogy a gazdasági növekedési gátolja leginkább, hogy egy fenntarthatóbb jövő és egyenlőbb társadalom felé tudjon elmozdulni az emberiség. Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy van egy skála, aminek az egyik végén a növekedés van, a másik végén pedig a nemnövekedés. A nemnövekedés az emberi élet minőségéről szól, míg a növekedés csak a mennyiségről, a pénzben kifejezhető mennyiségekről.

Liegey: A nemnövekedés szándékosan egy provokatív jelszó, ami segít lebontani és megvizsgálni azokat a nézeteket, amikben manapság már-már vallásosan hiszünk. A legfőbb ilyen vallásos hit maga a növekedés. Orbán, Macron, Trump, politikusok a politikai paletta bármelyik részéről képtelenek két mondatot beszélni anélkül, hogy a gazdasági növekedés ne kerüljön szóba. Ugyanez igaz a mainstream diskurzust befolyásoló közgazdászokra, újságírókra, értelmiségiekre. De arról sosem beszélnek, beszélünk, hogy mi is az a gazdasági növekedés, mit mér valójában, tényleg javít-e az emberek életszínvonalán, tényleg olyasvalami-e, ami lehetséges egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón.

A nemnövekedés olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy milyen a jó élet, hogyan tudjuk az alapvető szükségleteinket fenntarthatóan kielégíteni, egyáltalán, mik az alapvető szükségleteink, és hogyan tudnánk jobban élvezni az életet, megosztani a feladatokat, gondoskodni egymásról és egy olyan új gazdasági modellt teremteni, ami nem az emberek kizsákmányolására épülne.

Az biztos, hogy nagyon provokatív, hiszen a növekedést a kultúránkban és a közbeszédben valami jó dologgal azonosítjuk, amikor pedig nincs növekedés, akkor recesszió van, válság van, emberek elveszítik a munkájukat, a megélhetésüket. Mi a baj akkor a növekedéssel?

Liegey: A növekedés se nem jó, se nem rossz, az azt mérő bruttó hazai össztermék, avagy GDP pedig csak egy mérőszám a sok közül. A GDP-t Sinom Kuznets amerikai közgazdász alkotta meg, miután Roosevelt elnök felkérte, hozzon létre egy eszközt, amivel mérni lehet, milyen pozitív hatással van az 1929-33-as válságban megtépázott amerikai gazdaságra az elnök New Deal programja. A GDP növekedése éppen ezért egy nagyon hasznos indikátor egy válság vagy háború miatt összeomlott gazdaság számára.

A GDP ugyanakkor egy elég bugyuta eszköz, egy gép, amin nincs más, csak egy összeadás gomb: összead minden gazdasági tranzakciót az országban, teljesen függetlenül annak minőségétől, módjától. Ez tehát se nem jó, se nem rossz, csak egy összeg.

Viszont arra már Kuznets is figyelmeztetett, hogy ne kövessük el azt a hibát, hogy azt hisszük, a GDP valamiféleképpen a jóllétünket is méri. Ennek ellenére a második világháború után a GDP növekedési üteme központi mutatóvá vált. Napjainkig az maradt, amiről azt gondoljuk, hogy egy társadalom sikerét méri. És mivel az emberi agy szereti az ilyen leegyszerűsítéseket, lassan elkezdtük elhinni, hogy ha van gazdasági növekedés, akkor minden a megfelelő irányba halad, ha pedig nincs növekedés, akkor mindenki csődbe megy, a kisvállalkozásoktól az államokig.

Lényegében egy olyan gazdasági mutató csapdájába estünk, ami a gazdasági aktivitást méri, ez pedig elvakít minket, és nem látjuk, hogy mit, hogyan, milyen minőségben állítunk elő és cserélünk el egymás között. Ha például ide az egyetemre gyalog vagy tömegközlekedéssel jöttünk, akkor lényegében nem termeltünk GDP-t. Ha viszont taxival jövünk, és a taxi karambolozik, az nekünk nagyon rossz, meg is sérülhetünk, traumatizál, miközben később ez több gazdasági aktivitással jár, és növeli a GDP-t. A gazdasági növekedés önmagában tehát se nem jó, se nem rossz, de mi vallásosan hiszünk benne, és erre építjük az egész gazdasági modellünket.

Nelson: A kapitalizmus arra épül, hogy a pénz még több pénzt termel, emiatt pedig a rendszer csak nő és nő, akkorára nőtt, mint a világ. A kapitalizmus most is egyre terjed, egyre intenzívebbé válik. Korábban például az emberek maguk nevelték otthon a gyerekeiket, és cserélgették egymás között a vetőmagokat, hogy elültessék a kertben, ma az emberi és facsemetéket is iskolákban neveljük, és egyre többet kell fizetni ezért. Ez a fajta termelés egyre kevesebb társadalmi és ökológiai értéket termel, miközben az emberek egyre inkább azt érzik, hogy elvesztik a hatalmat a saját életük felett. A nemnövekedés arról szól, hogy az emberek visszavegyék az irányítást, ezt a hatalmat.

Sokat említették a fenntarthatóságot, de a zöld növekedés ma, vagy legalábbis a közelmúltig ugyanúgy sok politikus mantrája volt. Önök szerint ezt megpróbáltuk, és nem működött, vagy nem is lehetséges fenntartható növekedés?

Nelson: Az 1970-es évek óta több erőforrást használunk, mint amennyit a Föld újra tud termelni, ez a folyamat pedig egyre csak romlik. A legtöbb becslés szerint most egy évben majdnem két Föld bolygónyi erőforrást használunk fel, 1,75 bolygónyit.

A „zöld növekedés” ötletében az a furcsa, hogy mindenféle kétségbe vonható technológiákkal akarja tovább hajtani a növekedést, amelyek majd kiszívják a széndioxidot a levegőből, stb. A kapitalista rendszernek szüksége van erre az expanzióra. Mindeközben képesek lennénk a kapitalizmus zöldítése helyett csökkenteni a fogyasztásunkat.

Liegey: A zöld növekedés narratívája már egy ideje velünk van, és rengeteg befektetés ment az úgynevezett megújuló energiatermelésre. A megújuló energia nagyon jó, viszont az a helyzet állt elő, hogy egyre több a megújuló energia, de ugyanakkor egyre több fosszilis energiát is használunk. A megújulókat tehát arra használjuk, hogy még több energiát termeljünk, nem arra, hogy kiváltsunk valamit. És elfelejtjük föltenni a kérdést, hogy miért van szükségünk egyre több és több energiára. Van rengeteg megújulónk, de nem sikerült megbirkózni a klímaváltozással, a helyzet egyre rosszabb.

Az Európai Bizottságnak, az ENSZ-nek, az OECD-nek vannak modelljei, vállalásai, hogy hogyan lehetne elkerülni a klímaváltozás legrosszabb hatásait, de ezekben olyan jövőbeli átalakulásra fogadunk, amilyenre még sosem volt példa, miközben tovább pörgetjük a növekedést, ezzel aláássuk és tönkretesszük az élet fennmaradásának alapjait az egyetlen bolygón, ahol tudjuk, hogy élni tudunk.

A nemnövekedés mozgalom már évtizedek óta amellett érvel, hogy a szennyezéstől elválasztott, zöld növekedés nem lehetséges, és ma már ezt a tudományos kutatások is alátámasztják.

Nelson: A körforgásos gazdasággal ugyanez a helyzet. Ez szintén nagy szlogen volt az elmúlt években, ehhez képest a termelésben felhasznált alapanyagoknak mindössze 7 százaléka jön újrahasznosított forrásból világszerte. A nyersanyagok több mint 90 százalékát még mindig a földből vesszük ki, ami nagyon elkeserítő.

A könyvbemutatón azt mondták, hogy nem lehetséges a végtelen növekedés, de még ha fizikailag lehetséges is lenne, akkor is el kellene gondolkodnunk azon, hogy van-e értelme, szükségünk van-e rá. Ez alatt mit értenek?

Liegey: Mondok egy példát. Egyre összetettebb technológiákat fejlesztünk ki, hogy gyorsabban tudjunk utazni, de ez azzal jár, hogy messzebb költözünk és többet kell utaznunk a munkába, a barátainkkal találkozni, stb. A végén így ugyanannyit utazunk, talán lassabbak is vagyunk.

Egyre többet kell dolgoznunk, hogy több pénzünk legyen és megvehessünk olyan dolgokat, amikre nincs szükségünk ahhoz, hogy jó, tartalmas életet éljünk. David Graeber amerikai antropológus egész könyvet írt arról, hogy a modern nyugati társadalomban az emberek jelentős része értelmetlen, a társadalom működéséhez nem szükséges „bullshit munkákat” végez. Ez a Covid alatt is kiderült: az emberek jelentős része otthon ragadt, úgy csinált, mintha végezné a bullshit munkáját, miközben rohangálnak körülötte a gyerekei, és nem történt semmi változás. Kiderült viszont, hogy sok munka, amit a társadalmunk nem jutalmaz, elengedhetetlen, ápolni kell a betegeket, el kell vinni a szemetet, meg kell termelni az élelmiszert.

A nemnövekedés arról is szól, hogy feltegyük a kérdést, mi számít igazán, mik az alapvető szükségleteink és azokat hogyan tudjuk felszabadítani a folyamatos, öncélú növekedés és profittermelés kényszere alól. Beszélnünk kell arról, hogyan tudjuk ezeket a szükségleteket kielégíteni egy fenntartható, közösségi, az életnek értelmet adó módon. Jelenleg az egész életünk a munka köré szerveződik.

Eddig a kapitalista rendszer problémáinak tükrében beszéltünk a nemnövekedésről. De van a nemnövekedés mozgalomnak elképzelése, hogyan működne egy alternatív gazdasági rendszer? Hogyan nézne ki egy nemnövekedésre alapuló társadalom?

Nelson: Az alapvető szükségletekből kell kiindulnunk és olyan rendszereket kell megalkotnunk, amelyek lehetővé teszik, hogy mindenki ki tudja elégíteni ezeket a szükségleteket. Arra a közösségeknek kell választ találniuk, mik a szükségleteik és hogyan tudják ezeket – amennyire lehet, közösen – ellátni, az ehhez szükséges erőforrásokról rendelkezni.

Az ausztráliai Victoria államban, ahol élek, vannak már hasonló alapon működő közösségek. Sok például a permakultúrával foglalkozó kistermelő, akik megosztják egymással a földet, az erőforrásokat, közösen művelik a földet és pénz nélkül gondolkodnak a javak kollektív elosztásáról. De városokban is vannak hasonló közösségek, amelyek különböző műhelyeket üzemeltetnek, ahol nem pénzért javítanak meg dolgokat, hanem lehetőséget és eszközöket biztosítanak, hogy az emberek megjavítsák a dolgaikat, és az ehhez szükséges tudást is átadják. Vincent szervezete, a Cargonomia is hasonló elven működik, bárki számára használható műhelyeket tartanak fenn, képzéseket szerveznek, összekötnek városi közösségeket őstermelőkkel, stb.

A lényeg, hogy kialakuljon egy összeköttetés, egy hálózat különböző fontos tevékenységek, emberek között, hogy közösen, közös erőforrásokkal tudják kielégíteni a szükségleteiket.

Liegey: Az is fontos eleme lenne egy nemnövekedés alapú gazdaságnak, hogy az embereknek több ideje és lehetősége legyen olyan dolgokkal foglalkozni, amit értelmesnek tartanak, és amire egy 8 vagy 12 órás munka mellett a jelen helyzetben nincs idejük. Ebben nagyon fontos elem egyfajta feltétel nélküli alapjövedelem. Ezzel a Cargonomiában is kísérletezünk, mi autonómia juttatásnak hívjuk, mert arról szól, hogy több autonómiát adunk az embereknek, hogy mihez kezdjenek az idejükkel.

Mivel a Cargonomia alapítói mind több dologgal foglalkoznak egyszerre, kialakítottunk egy rendszert, hogy a tagjaink egy időre kaphatnak ilyen juttatást, így kevesebb időt kell a fizetett munkájukkal tölteniük, és mellette dolgozhatnak más projekteken, amiket fontosnak találnak. Ugyanis több, alapjövedelemmel kapcsolatos kísérlet is azt mutatja, hogy ha bízunk az emberekben és feltétel nélkül megteremtjük nekik egy tisztességes megélhetés feltételeit, akkor többet tesznek a közösségért. Hogy a kapitalizmus szókészletét használjam, többet dolgoznak, de mivel olyan dolgokkal foglalkozhatnak, aminek látják is értelmét, amitől elégedettebbnek érezhetik magukat, és ami a közösségnek is jó, elismerést ad, ezt a munkát szívesen csinálja az ember.

Nelson: A feltétel nélküli segítség másképp is jöhet. A görög energiaszövetkezetek például, amelyekről a könyvben is található egy fejezet, ha nem stabil az energiatermelés a szövetkezetek megújuló egységeiben, akkor azoknak garantálják az áramot, akiknek a leginkább szüksége van rá. Németországban a jogi struktúra lehetővé teszi a lakásszövetkezetek létrejöttét, ahol emberek megvásárolnak és felújítanak régi épületeket, és kivonják őket a piacról, egy alternatív lakhatási formát létrehozva. Az ilyen szervezetek pedig aztán hálózatba tudnak szerveződni. Nem a világtól elzárt szektákról, teljesen önfenntartó kommunákról van szó, hanem alternatív gazdasági hálózatokról, amelyek sokkal nagyobb léptékben is működőképesek lennének. Úgy kell elképzelni ezt a rendszert, mint sejteket, amelyek egy nagy hálózatba szerveződnek. És mivel az egyes sejtek együttműködnek, de önállóan is életképesek, sokkal stabilabban tudnak működni, mint most, a kapitalista modellben.

De egy egész, technológiailag fejlett és komplex társadalom üzemeltetésére is alkalmas lehet egy ilyen fajta gazdaság?

Liegey: Nem mindegy, hogy milyen technológiáról van szó. A nemnövekedés mozgalom például elég kritikus a nukleáris energiával, ami persze klímavédelmi szempontból jobb technológia a fosszilis energiánál. Viszont ha egy nagy atomerőművel látjuk el a társadalmat energiával, akkor ki kell építeni azokat a politikai intézményeket, amelyek pár szakértőnél központosítják a hatalmat, akiknek adott esetben milliók életét érintő döntéseket kell hozniuk. A technológia így a politikai rendszerre, a társadalom szervezésére is hatással van.

Viszont ezek a politikai intézmények már adottak, már léteznek.

Liegey: Igen, ezeket kicsit ellentmondásosan negatív közjavaknak hívjuk, amelyeket megörököltünk, és amelyekkel kezdenünk kell valamit, ha át akarna állni a társadalom egy nemnövekedés-alapú modellre. De ha átgondoljuk, hogy mire van valójában szükségünk, radikálisan csökkenteni tudjuk az energiafelhasználásunkat anélkül, hogy az életminőségünk romlana. Ilyen helyzetben pedig képesek lennénk olyan technológiákra támaszkodni, amelyek decentralizáltan, kisebb léptékben működtethetők, és nem lenne szüksége a társadalomnak ezekre az óriási, bonyolult és nehezen üzemeltethető infrastruktúrákra, vagy azokra az egész világot behálózó, környezetszennyező ellátási láncokra, amelyek a világ végéről szerzik be a szükséges nyersanyagokat, ahogy mondjuk a jelenlegi megújulóenergia-termelés teszi.

Most úgy gondolunk a társadalomra, hogy van a kormányzat, és minden onnan megy lefelé. A nemnövekedés mozgalma viszont ezt a gondolkodást akarja átalakítani, hogy helyi szintre vigyük, decentralizáljuk a döntéseket és kis léptékű modelleket vigyünk át nagyobb léptékekbe, alulról fölfelé építkezve.

A Covid alatt vagy most nemrég a spanyol áramszünet idején láthattuk, hogy minél összetettebb egy rendszer, annál sérülékenyebb is, akár technológiáról, akár logisztikáról van szó.

Úgy tűnik nekem, mintha valami olyan rendszerről beszélnének, ami a jelenlegi technológiai-gazdasági rendszer összeomlása után jönne el, vagy arra készül.

Nelson: Igen, de már amúgy is tapasztaljuk ennek az összeomlásnak az első jeleit. Mi és a hozzánk hasonló emberek azon dolgozunk, hogy ezzel párhuzamosan kezdjünk el gondolkodni a megoldásokon és változtatni, újítani.

Hogy látják, terjednek a nemnövekedés mozgalom nézetei? Népszerűbbek ezek a nézetek, mint voltak pár évtizede?

Nelson: Egyértelműen, egyre több embert érdekel a nemnövekedés. Ezért is nagyon fontosak azok a gyakorlatok, amikről beszéltünk és amikről a könyvben is részletesen szó van. Fontos, hogy ha az emberek azt gondolják, hogy a nemnövekedés egy jó ötlet, akkor be tudják építeni annak gyakorlatait a mindennapi életükbe, és nemcsak a saját háztartásukban, de másokkal együttműködve, a termelés és fogyasztás új kapcsolati hálóit kiépítve.

Liegey: A kapitalista rendszer nagyon sok mindent elfed, láthatatlanná tesz, de már sok olyan gyakorlat van, sok olyan közösség van, ami a nemnövekedés elveinek megfelelően működik. Hiába épít a kapitalista narratíva az individualizmus és az önérdek követésére, a társadalmunk nagyban épít az informális szolidaritás mindennapi gyakorlataira, arra, hogy emberek önérdek nélkül segítik egymást. A mindennapi tevékenységeink nagy része nem a bérmunka kereteire épül, fizetetlen, láthatatlan munkák ezek, a gondoskodás, a reciprocitás formái, amit nagyrészt nők látnak el. Ezek a gyakorlatok tehát már itt vannak, nem is tudva, hogy ezekkel a nemnövekedés logikáját követjük. Ahogy itt van a sok tudatosabb szövetkezet, közösség, amelyek kis léptékben végzik a munkájukat ezek szerint az elvek szerint.

Azt is látjuk, hogy ha teret adunk az embereknek annak megvitatására, hogy bizonyos társadalmi problémákat hogyan kellene megoldani, nagyon sokszor a nemnövekedés elveivel egyező megoldásokra jutnak. Franciaországban például tartottak úgynevezett „éghajlatváltozási népgyűléseket”, ahol véletlenszerűen összeválogatott állampolgárok vitázhattak arról, hogyan kellene szembenéznünk a klímaváltozás kihívásaival, figyelembe véve a társadalmi igazságosság szempontját is. Minden ilyen gyűlésen olyan konszenzus alakult ki a vita végére, ami egybevág a nemnövekedés elveivel. Viszont diszfunkcionális demokráciákban élünk, ahol a kisebbség érdekei érvényesülnek.

De igen, az előző kérdésére visszatérve, lehet, hogy valamifajta összeomlásra, társadalmi sokkra van szükség ahhoz, hogy a társadalom nagyobb, politikai, intézményi szinten is elköteleződjön ebbe az irányba. De a nemnövekedés már most is itt van, a kapitalizmussal párhuzamosan, és nem hiszem, hogy ennek úgy kell feltétlenül működnie, hogy vagy a nemnövekedés rendszere működik, vagy a piaci rendszer.

A nemnövekedés mozgalom azon dolgozik, hogy legyen több demokrácia, több vita, az embereknek több lehetősége legyen megélni az autonómiájukat, hogy megkapják ehhez az eszközöket, és hogy visszafoglalhassák az ehhez szükséges teret. És ha jön egy katasztrófa, az embereknek legyenek meg az elképzelései, az eszközei, a gyakorlatai, hogy hogyan tudnak erőszakmentesen, szolidárisan és sikeresen tovább élni, hogyan lehet jobb esélyük a folytatásra.

Láttunk is már erre példákat. 2000-2001-ben például Argentínában a gazdasági válság idején a kormány korlátozta a felvehető készpénz mennyiségét, hogy elkerüljön egy bankrohamot, az emberek így egyszerűen nem fértek hozzá a pénzükhöz. Ezután nagyon hamar elkezdték megszervezni magukat, helyi szövetkezetekben pénz nélkül kezdtek el termelni és ellátni a társadalmi szükségleteiket. És nagyon sokan fantasztikus élményként számoltak be minderről. Aztán amikor a korlátozásokat feloldották, visszaállt a régi, pénzalapú rendszer, aminek az okait meg kell vizsgálnunk. Ugyanígy Görögországban az euróválság idején nagyon sok közintézmény összeomlott, az oktatást, az egészségügyi ellátást, az élelmezést így sokan szolidáris, önszerveződő alapon kellett, hogy megoldják. A kérdés az, hogy ha jön egy újabb katasztrófa, lesz-e elég alternatív tudásunk és elég szolidaritásunk, hogy minimálisra csökkentsük a hatásait és az azt követő erőszakot.

Az önök által szerkesztett kézikönyv a Routledge kiadó gondozásában jelenik meg, ami már több mint 600 témában adott ki kézikönyvet, a világ szinte minden tudományos, filozófiai, társadalmi témáját érintve. Mit jelent az a nemnövekedés számára, hogy beállhat ebbe a sorba?

Liegey: Az, hogy egyáltalán felmerülhetett, hogy a Routledge kézikönyvet adjon ki a nemnövekedésről, azt mutatja: ezek a nézetek egyre inkább bekerülnek a főáramba, a tudományos kutatás területeként. Azért is nagyon fontos ez a fajta mainstream legitimáció, mert sok kollégánk, aki a nemnövekedésről akar tanítani nyugati egyetemeken, komoly ellenállásba ütközik a főáramú közgazdaságtan képviselőitől, intézetvezetőktől. Érdemes megjegyezni, hogy most is egy gazdasági egyetemen vagyunk, de Magyarországon szabadabban lehet egy ilyen egyetemen nemnövekedésről beszélni, tanítani, mint Franciaországban vagy Amerikában. De ha már a Routledge is kiadott egy könyvet a témában, ez elég legitimitást adhat, így pedig többen megismerkedhetnek ezekkel a nézetekkel.