Hetek alatt szereltetne fel ATM-et 2000 településen a kormány
2025. március 22. – 16:01
Lázár János szombati videójában már határidőt is szabott az összes magyar település pénzkiadó automatákkal való kötelező felszerelésére. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pár napja jelentette be, hogy az NGM minisztérium célja, hogy minden településen legyen legalább egy ATM, és ennek érdekében munkacsoportot állítanak fel. Ebben az ügyben járt Lázár szombat délelőtt a miniszterelnöknél, ahol el is döntötték a dolgot: minden magyar településen lesz ATM.
„Ezt a döntést hoztuk, és ezt fogjuk végrehajtani a következő hetekben”
– mondta a miniszter.
Kérdés, hogy miként fogja rávenni a kormány a bankokat arra, hogy mind a 3155 településen szereljenek fel automatát, miközben jelenleg csak a harmadukon, mintegy ezer településen lehet így készpénzt felvenni.
Nem véletlen, hogy a bankok nem éltek ezzel a lehetőséggel maguktól, az automaták kihelyezése nem olcsó, ezért leginkább úgy lehetne rentábilis, ha azok úgynevezett co-branded automaták lennének. Ezek megjelenését hazánkban jogszabály nem tiltja, de megjelenésükre szabályozói lépés nélkül kicsi esély van. A co-branded, vagy másnéven társmárka kártya egy olyan bankkártya, melyet egy kereskedelmi márkával közösen bocsát ki a bank. A márka tulajdonosa és a bank szorosan együttműködik, és gyakran mindketten reklámozzák a konstrukciót. A társmárka kártyák általában drágábbak, mint a sima bankkártyák.
A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint a bankok jelenleg nagyságrendileg a következő számú ATM-et üzemeltetnek:
- OTP Bank ~1 900
- MBH Bank 927
- K&H Bank 550
- Erste Bank ~ 400
- UniCredit 180
- Raiffeisen 122
- CIB Bank 118