El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Ötször annyi állampapírja van 35 ezer családnak, mint 400 ezer másik háztartásnak

2025. február 19. – 06:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1081

Tovább gazdagodtak a magyarok 2024-ben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból, amelyeket a Bank360 dolgozott fel. A háztartások pénzügyi vagyona 110 563,6 milliárd forint volt tavaly év végén, ez több mint 13 százalékos gyarapodás 2023 végéhez képest. Ez alapján a statisztikai átlag szerint egy „átlagos” háztartásnak 27 millió forintja van valamilyen pénzügyi megtakarításban, befektetésben. A magyar családok egy év alatt 6800 milliárd forintot tettek félre, emellett több mint 6 ezer milliárd forintnyi hozam is gyarapította a számláikat.

Az átlagot persze nyilvánvalóan alaposan felhúzzák a hatalmas vagyonú gazdag családok, a lakosság döntő részének nincs ennyi pénz a bankszámláján vagy értékpapírszámláján. A felső néhány százalék tartja a kezében a pénzügyi vagyon nagyobbik részét, ezt az állampapírokról nemrég közölt statisztikák is alátámasztják – hívja fel a figyelmet a statisztikai átlagok mögötti valóságra Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője.

Lakossági állampapírja például több mint 820 ezer kisbefektetőnek van. Csaknem felük viszont 5 millió forintnál is kevesebb pénzt tart állampapírban, 844 milliárd forintnyit. Eközben 50 millió forintnál több lakossági állampapírral kevesebb mint 35 ezer ügyfél, a kisbefektetők csupán 4,2 százaléka rendelkezik.

Náluk van viszont az állomány csaknem 40 százaléka, 4142 milliárd forintnyi. Ez azt jelenti, hogy a leggazdagabb 35 ezer családnak ötször annyi pénze van állampapírban, mint a legkisebb megtakarítással rendelkező 400 ezernek.

A többi, kockázatosabb befektetésnél pedig még nagyobb lehet az eltérés a vagyonos családok javára. Befektetési alapokban, részvényekben, céges részesedésekben, külföldi betétekben jellemzően csak a bőven átlag fölötti megtakarítást felmutatók tartják a pénzüket.

Rekordon a készpénzállomány

Ez a megállapítás valószínűleg a készpénzre is igaz. Az év végén a lakosság készpénzben lévő megtakarításai új rekordra, 7074,4 milliárd forintra duzzadtak, ami 8 százalékos növekedés egy év alatt. Ebből 445 milliárd forintot tett ki a valuta, ami nem különösebben kiugró érték.

Forintban és valutában egy átlagos család a statisztika alapján több mint 1,73 millió forintot tart odahaza bankjegyekben, amiből Herman Bernadett szerint szintén arra lehet következtetni, hogy az átlagot a kiemelkedően vagyonos háztartások húzzák fel. Egy átlagos család aligha tart odahaza milliókat készpénzben.

Rekordot döntött a folyószámlabetétek állománya is, meghaladta a 11 562 milliárd forintot. Külföldi bankokban minden korábbinál több pénzt, 2132 milliárd forintot tartanak a magyar családok, vagyis lassan a lakossági bankbetétek hetede külföldi bankoknál van már. A megtakarítások külföldre talicskázása tovább folytatódhat, miután Magyarországon a tranzakciókat egyre magasabb adókkal büntetik.

A befektetési alapok lassan beérik az állampapírokat

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírban, vagyis kötvényben, jelzáloglevélben 15 548 milliárd forintot tartott a lakosság az év végén, ebből csaknem 14 ezer milliárd forintot tett ki a magyar állampapír. A maradék részben banki kötvény, részben külföldi kötvény volt, ezek döntő része szintén a rendkívül vagyonos, privátbanki ügyfélkör megtakarításait gyarapíthatta.

A befektetési jegyek is főleg a prémium és privátbanki körben népszerűek, ezek állománya tavaly csaknem 30 százalékkal nőtt, és az év végén már meghaladta a 13 550 milliárd forintot, ezzel egyre közelebb kerül az állampapírokéhoz.

Az idén akár át is veheti a vezető helyet az állampapírtól a befektetési alap a legnépszerűbb értékpapírok listáján, ha a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) kamata csökken, és a befektetők úgy döntenek, más pénzügyi eszközben forgatják tovább a pénzüket.

A hazai befektetési alapok is népszerűek, ezekből 11 200 milliárd forint feletti értékben tart a lakosság, ami történelmi rekord, külföldi alapokban úgyszintén rekord összeget 2350 milliárd forintot fialtatnak a magyar háztartások.

Csúcsot döntött az év végén a tőzsdei részvények állománya is, amely 2924 milliárd forintot tett ki. A nem tőzsdei részvények és az egyéb céges részesedéseké szintén rekordot döntött, az előbbiben csaknem 6900, az utóbbiban 32 150 milliárd forintjuk van a magyar háztartásoknak – jellemzően a kiemelkedően vagyonos rétegnek.

Az öngondoskodás is javult

Az életbiztosításokba és a nyugdíjpénztárakba is jóval több friss befizetés érkezett, mint 2023-ban. Ennek és a hozamoknak köszönhetően az életbiztosítási tartalékokban az év végére több mint 2880 milliárd forint halmozódott fel, ami rekordnak számít. A nyugdíjpénztárakban pedig 2934 milliárd forint volt, amiből csaknem 340 milliárd a megmaradt 50 ezer magán-nyugdíjpénztári tag egyéni számláján található.

Az idén persze ez az összeg csökkenhet, hiszen az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjai lakáscélra kivehetik a tavaly szeptember végi egyenlegük erejéig a megtakarításukat. A nagyobb, több milliós megtakarítással rendelkezők akár vásárláshoz vagy hitel mellé önerőként is felhasználhatják a pénzt, de a kisebb megtakarításúaknak is érdemes lehet kivenni valamennyit a számlájukról, hogy kihasználják az adókedvezményt.

A felvett pénzt visszatéve ugyanis jövőre 20 százalék, maximum 150 ezer forint adóvisszatérítést kaphatnak, amihez 750 ezer forintnyi befizetésre van szükség. Ennyit kevesen fizetnek be évente a pénztárakba, az idén viszont a Bank360.hu szakértője szerint a „kiveszem-visszateszem” trükkel ez megvalósítható.

Az adósság szintén csúcson jár

A háztartások egy része, a kevésbé tehetősek ugyanakkor nem a megtakarításokat halmozzák, hanem az adósságokat. A kötelezettsége állománya az év végén megközelítette a 16 600 milliárd forintot, vagyis a nettó pénzügyi vagyon 93 975 milliárd forint volt. A tartozásokból csaknem 13,8 ezer milliárd forintot tettek ki a hitelek, ami 9 százalékos növekedés 2023-hoz képest, és ugyancsak rekordösszegűnek számít. A hitelállomány növekedése nem meglepő, hiszen tavaly az új személyi kölcsönök és lakáshitelek összege is csúcsra ért.

A bankoktól és pénzügyi vállalkozásoktól felvett jelzálogkölcsönök teljes összege az év végén 5784,4 milliárd forintot tett ki, a fogyasztási hiteleké pedig 6466,7 milliárdot. Emellett volt még a lakosságnak külföldről és az államtól felvett kölcsöne, valamint a nem pénzügyi vállalatoktól – például a munkáltatóktól – is kaptak 1150 milliárd forintnyi hitelt a magyar háztartások.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 401,31 Ft
USD 371,55 Ft
További élő árfolyamok!