Trump egyelőre jegeli a gazdasági háborút, elhalasztja a mexikói és kanadai vámok bevezetését

Donald Trump legalább harminc napra felfüggeszti a Kanadára és a Mexikóra vonatkozó új vámok életbe léptetését, jegelve azt a kereskedelmi háborút, amelyet Trump elnöksége alatt kezdett el Amerika a két országgal szemben. A Kínára vonatkozó vámok kedden lépnek hatályba.

Az új, átfogó amerikai vámok értelmében Kanada esetében a Kanadából az Egyesült Államokba érkező legtöbb árura 25 százalék vámot kellene fizetni, a kanadai energiatermékekre pedig 10 százalékot (erre válaszul Kanada is 25 százalékos vámot vezetett be Amerikára korábban). A mexikói termékekre Trump hasonlóan 25 százalékos vámot vetett volna ki, emellett 10 százalékos vámmal sújtotta a kínai termékeket is. Kína, Mexikó és Kanada együttesen az USA-ba irányuló import több mint 40 százalékát tette ki tavaly.

A Fehér Ház a vámok bejelentésekor azzal vádolta a mexikói kormányt, hogy szövetségre léptek a mexikói kábítószer-kereskedő szervezetekkel. Claudia Sheinbaum mexikói elnök rágalomnak nevezte Donald Trump erre vonatkozó állításait, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy lépjenek fel az illegális fegyveráramlás ellen, ami a kartellek felfegyverzését célozza. Kína esetében Trump a kelet-ázsiai országból származó fentanil előállítása elleni elégtelen kínai hatósági fellépéssel indokolta az ország ellen kivetett vámokat.

A megemelt vámok miatt szinte biztosan emelkednének az árak az Egyesült Államokban, a dollár pedig erősödhet, utóbbi folyamat már el is kezdődött a január 31-i bejelentés után. Fontos szempont, hogy az Egyesült Államok nyersolaj-importjának két legnagyobb forrása Kanada és Mexikó. Trump vámháborúja ezért a benzinárakon is meglátszódna, ha mégis bevezetné a most felfüggesztett vámokat.

A belengetett vámok ellenére két héten belül már ez a harmadik eset, amikor Trump elhalasztja a vámok bevezetését Mexikóval és Kanadával szemben. Justin Trudeau közösségi oldalán most arról írt, hogy Kanada intézkedéseket vezet majd be, hogy megerősítse az Egyesült Államok és Kanada határát. Trudeau egy fentanillal foglalkozó megbízottat is kinevez a határra, külön fókuszálva emellett a kábítószer-csempészetre és a pénzmosásra is. Donald Trump hétfőn arról számolt be, hogy Trudeau mellett Claudia Sheinbaum mexikói elnökkel is pozitívan zárult a vámszabályokról szóló tárgyalása.

(Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!