Orosz diszkontlánc: bejegyeztették Magyarországon a spártai spórolásról híres Mere első üzletét
Még tavaly tavasszal beadtak egy kérelmet az első magyarországi Mere-üzlet megnyitására – szúrta ki a Magyar Nemzet. Ennek megfelelően Nyíregyházán nyithat (majd) meg az első Mere.
Tavaly tavasszal nagy port kavart a hír, hogy Magyarországon is boltokat nyithat a spártai spórolásról híres orosz üzletlánc, a Mere. Akkor annyit sikerült kideríteni róluk, hogy már bejegyeztettek egy céget, ahová munkatársakat kerestek.
Később elterjedt, hogy még ősszel vagy télen megnyithatják az első boltjukat, ez azonban nem történt meg. A cég korábban nem válaszolt a sajtó megkereséseire.
Most a Magyar Nemzet szúrta ki, hogy az Országos Kereskedelmi Nyilvántartás szerint már tavaly regisztráltak egy Mere nevű áruházat egy nyíregyházi címre. A nyilvántartás szerint egy 1100 négyzetméteres üzlethelyiségről van szó, amely mindennap reggel 7 és este 9 között van nyitva.
Ez azonban nincs így, az említett nyíregyházi címen a Google szerint más cégek működnek, és az interneten sincs semmi jele annak, hogy a Mere boltot nyitott volna ott. A Telex más forrásokból is úgy értesült, hogy a helyszínen nincs és soha nem is volt Mere-üzlet, legfeljebb tervezhették annak megnyitását.