Tetkót varratott magára a NAV-ellenőr, hogy lebuktasson egy gyanús szalont

2025. január 21. – 08:49

Másolás

Vágólapra másolva

772

„Kattogott a tetoválógép, a számlaíráskor a toll már kevésbé”, foglalta össze a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóközleménye egyik legutóbbi akciója eredményét. A NAV közleménye szerint egy papíron gyanúsan alacsony forgalmat bonyolító tetoválószalont kerestek fel munkatársai: „a mű elkészült, de a nyugtaadással problémák adódtak”, írják.

A NAV-os „üzenetküldő alkalmazásban” beszélte meg a szolgáltatás részleteit a szalonnal, megküldte a kiválasztott tetoválás mintáját, méretét, és egyeztették az időpontot. Az előleget a revizor személyesen adta át, de a kifizetett összeg átvételéről semmilyen bizonylatot nem kapott. A szolgáltatást végül a megbeszélt időpontban elvégezték, a revizor kifizette a maradék összeget, de erről sem kapott bizonylatot. Az ellenőrök ezután igazolták magukat, majd készpénzellenőrzést végeztek. Kiderült, hogy a bizonylatolt pénzkészlettel is gondok vannak, a kasszában jóval több pénz volt, mint amennyinek a számlák és a nyugták alapján lennie kellett volna.

A nyugtaadás elmulasztása, a készpénzállományhoz képest gyanúsan kevés adóügyi bizonylat, valamint a hivatal online adatai alapján az ügyben a NAV további ellenőrzést végez.

Az, hogy mit tetováltatott magára a revizor az akció során, a közleményből nem derül ki.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!