Portfolio: Decemberben szóltak a kommunikációs dolgozóknak az ÉKM cégeinél, hogy bemennek a minisztérium alá, vagy januártól nincs munkájuk

2025. január 10. – 11:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sokaknak nem tetszett az Építési és Közlekedési Minisztérium háttérintézményeinél, hogy a tárca 2025-től teljesen központosította a kommunikációt, az érintettek tömegesen adták be a felmondásukat decemberben – értesült a Portfolio.

2025. január 1-től működő Tájékoztatási és Információs Központ fogja össze az ÉKM kommunikációját, ide értve a háttérintézményekét, gazdasági társaságokét is. Utóbbiakból elég sok van, olyan nagy és jelentős feladatkörrel bíró cégek is ide tartoznak, mint a Mahart-csoport, a MÁV vagy éppen a Magyar Közút.

A központosítás célja Lázár Jánosék tájékoztatása szerint az, hogy „minden területet érintően gyors és hiteles tájékoztatást tudjunk biztosítani a nyilvánosságnak”, ehhez pedig „szükséges a minisztériumhoz és a háttérintézményekhez tartozó tájékoztatási és marketingkommunikációs tevékenységek összehangolása”.

A Portfolio úgy tudja, hogy a központ létrehozása nem volt népszerű elképzelés az érintett dolgozók körében, ráadásul nagyon gyorsan kellett volna dönteniük a decemberi tájékoztatás után, hogy átmennek-e a minisztériumba dolgozni, vagy távoznak. Állítólag ezután tömegesen döntöttek úgy kommunikációs munkatársak, hogy nem vállalják a felajánlott új pozíciót. A lap információja szerint ez volt az oka többek között Pécsi Norbert Sándor távozásának is, aki 2017-től volt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

Az ÉKM nem válaszolt a Portfoliónak arra a kérdésére, mikor tudták meg az érintettek, hogy januártól ekkora átszervezés jön. Arra pedig, hogy mennyivel kevesebb dolgozóval látják el a munkát januártól, azt írták: „a Tájékoztatási és Információs Központ a korábbi, elkülönülten működő minisztériumi és intézményi sajtóosztályoknál költséghatékonyabban, lényegesen kevesebb munkatárssal látja el a feladatát.” Mi is érdeklődtünk a minisztériumnál a részletekről, ha érdemben válaszolnak, közöljük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!