Csányi Sándor negyedik gyereke is beszállt a családi cégbirodalomba

2024. december 20. – 14:27

Másolás

Vágólapra másolva

Csányi Sándor negyedik gyereke is beszállt a családi vagyon kezelésébe, ezzel az OTP-vezérnek már csak egy gyereke van, akinek egy hazai cégben sincs még pozíciója, írja a HVG. Csányi Ádám, Csányi Sándor negyedik gyereke a családi vagyonkezelő vállalatban, a frissen alapított Unity SK Holding Zrt.-ben lett igazgatósági tag. A zrt. tulajdonosa a Unity Vagyonkezelő Alapítvány, amit egy éve hozott létre a bankárcsalád, kurátorai pedig Csányi Sándor gyerekei, akiknek a megbízatása a 80. életévük betöltéséig szól. Csányiék cégbirodalmából az alapítványba folyik be az osztalék is, 2023-ban például csak a Bonitas 2002 Zrt.-től 80 milliárd forint. Csányi Sándor becsült vagyona az amerikai Forbes szerint jelenleg 1,4 milliárd dollár.

Az idősebb fiúk közül Csányi Attila vezeti az agrárportfóliót (a Bonafarm Zrt. vezérigazgatójaként), mellette benne van a kormány közreműködésével létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvány, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumában. Csányi Péter az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a digitális divízió tartozik hozzá. Csányi Sándor lánya, Csányi Gabriella innovációs projektekben vesz részt, és ő is tagja a Csányi Pincészet igazgatóságának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!