Új iparkamarai elnök: 15 pontos javaslatcsomagot fogadtunk el a gazdaság fellendítéséhez

2024. december 2. – 16:40

Másolás

Vágólapra másolva

„Célszerű lenne megemelni az alanyi áfamentességet is 15 vagy akár 18 millióra, mert aki eléri a jelenlegi 12 milliós határt, az azonnal átmegy a szürke-, illetve fekete gazdaságba, tehát az államot az emeléssel kár nem éri” – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) új elnöke.

November elején derült ki, hogy Parragh Lászlót leváltják az MKIK éléről. Parragh mindössze feleannyi szavazatot (67) szerzett, mint Nagy Elek (121), a Főtaxi és a BÁV tulajdonosa. Nagy a Forbes leggazdagabb magyarokat tartalmazó listáján a 22. helyen áll 76,2 milliárd forintos becsült vagyonával.

Nagy Elek az interjúban arról beszélt, hogy nagyon nehéz gazdasági helyzet alakult ki, változásra van szükség, meg kell reformálni a kamarai rendszert. Ehhez csapatmunkára, megújulásra és együttműködésre van szükség. Ezért az MKIK elnöksége egy 15 pontból álló, rövid távon is megvalósítható javaslatcsomagot fogadott el. „A mi 15 pontból álló javaslatcsomagunk, úgy látjuk, illeszkedik a kormányzati akciótervhez” – mondta Nagy Elek.

Szerinte a vállalkozások legnagyobb problémája a piaci kereslet visszaesése, a munkaerőpiaci nehézségek, a felmerülő költségemelkedések és a folyamatosan nehezedő EU-s és magyar adminisztrációs terhek. Ezekből viszont finanszírozási nehézségek következnek, amelyek egyre több vállalkozásnak jelentenek problémát. Az adminisztrációs terhek csökkentését a magyar gazdaság jövőbeli eredményességének egyik kulcskérdésének tartja.

Ezért a javaslataik között szerepel például a már exportáló magyar középvállalkozások problémáinak felmérése, a KKV-k adminisztrációjának csökkentése, az egyablakos vállalkozói ügyintézés és tájékoztatás, a magyar tulajdonú vállalatok növekedési programjának támogatása.

Egy reprezentatív felmérésük szerint a vállalkozások kétharmada a következő három évre elképzelhetőnek tart átlag 10 százalékos béremelést. A cégek fele szerint a béremelés javíthatja a munkavállalói elégedettséget, a cégek 85 százaléka pedig úgy látja, képes lesz kitermelni a béremelésből adódó többletköltségeket.

Az interjúban szóba került a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) átalakítása is. „A kata átalakítása ügyében egyik szemem sír, a másik nevet. Az elkerülhetetlen volt, hogy az adózott pénzzel fizető lakosságnak szolgáltatók adózása meg legyen különböztetve a cégeknek szolgáltató vállalkozók adójától. A módot, ahogyan ez történt – és ebben a kamarának súlyos felelőssége volt – sajnos jogosan érte vehemens kritika” – mondta Nagy Elek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!