Megvan, mit kezdene a kormány az Air Hungary Szolgáltató Zrt.-vel

2024. december 2. – 14:41

Másolás

Vágólapra másolva

„A kormányrendelet tervezetének a célja az Air Hungary Zrt. közszolgáltatási feladatainak meghatározása” – áll annak a hétfőn megjelent rendelettervezetnek a tartalmi összefoglalójában, amit társadalmi egyeztetésre írtak ki december másodikán, nyolcnapos határidővel, és amiről egy kicsit részletesebben is írnak ennél egy másik fájlban.

Az Air Hungary Szolgáltató Zrt.-t 2023-ban hozták létre, elsőként azt egy gazdaságfejlesztési miniszteri rendelettervezet említette, amely a Külgazdasági és Külügyminisztériumot jelölte meg az Air Hungary Szolgáltató Zrt. tulajdonosi joggyakorlójaként. Az Air Hungary Szolgáltató Zrt. valóban a külügy szolgálatában állna, ezt írja ugyanis a társadalmi egyeztetésre kiírt rendeletszöveg:

„A külgazdasági és külügyminiszter (…) meghatározott felelőssége keretében egyes feladatait az Air Hungary Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) útján vagy annak közreműködésével látja el a (2)
bekezdésben foglaltak szerint.”

A részletek szerint a vállalat végezné a tevékenységi körébe tartozó, humanitárius segítségnyújtással összefüggő repülési feladatokat és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű légi kereskedelmi áruszállítási feladatokat. Továbbá közreműködne Magyarország logisztikai potenciáljának a fejlesztésében, a kormányzati repülések megvalósításában, valamint a vízi- és sportrepülés fejlesztésében, a repülőtér-fejlesztésben, a repülés népszerűsítésében,
illetve a légi közlekedési oktatás és képzés megvalósításában.

Kérdéseket küldtünk a cég miatt a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, válaszukról beszámolunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!