MI-ijedelem ütötte föl a fejét a könyvelők között

2024. november 9. – 19:50

Másolás

Vágólapra másolva

684

„A KKV könyvelés 2040 táján megszűnhet!” Ezzel a címmel adott ki szombaton közleményt a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül. A Ruszin Zsolt alelnök által jegyzett közlemény arról szól, hogy a szervezet által bemutatott szempontok szerint 2040-ben eljön a kis- és középvállalkozások körében a könyvelés megszűnése.

Mielőtt rátérnének a miértekre, megjegyzik, a „nagyvállalati könyvelés és könyvvizsgálat még néhány évtizedig fennmarad majd, de nagyrészt ehhez se kell már ember által végzett munka”.

A közleményből kiderül, mindennek oka, hogy a kérdéseket a harmincas évek végére „a gép már gyorsabban fogja megválaszolni, mint az ember”, sőt egyes témákban már most ez van (itt nyilvánvalóan a mesterséges intelligenciára utalnak). Persze bizonyos tulajdonságok értékek maradnak, úgy mint a kreativitás, az önálló gondolkodás, a tájékozottság, a kombinációs készség és a szervezőerő. Az MKOE jóslata szerint a most még fiatal, tehetséges könyvelők szűk köre „gazdasági tréner”, azaz business coach lesz.

A pesszimista hangnem folytatódik: „A könyvelőkre feszült átmeneti évtizedek várnak, sokan már menet közben feladják majd.” Mindenesetre az érdekvédelmi szervezet mindent el fog követni, hogy segítse, felkészítse, támogassa tagjait.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!