A Covid óta nem volt annyi munkanélküli Magyarországon, mint most

2024. október 25. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

4 millió 699 ezer fő volt a 15 és 74 év közötti foglalkoztatottak száma Magyarországon szeptemberben – írja a KSH. Ez 32 ezer fővel kevesebb, mint amennyien tavaly szeptemberben dolgoztak, igaz, akkor történelmi csúcs közelében volt a foglalkoztatottság.

A hosszú távú trend azt mutatja, hogy a 15-74 év közötti foglalkoztatottak létszáma kisebb-nagyobb hullámokkal 2021 közepe óta folyamatosan növekszik, most viszont éppen két hónapja csökken.

A munkanélküliek létszáma idén szeptemberben elérte a 220 ezer főt, ami majdnem tíz százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti 203 ezer fős létszámot. Ez a koronavírus-járvány óta a legmagasabb adag. A munkanélküliségi ráta az elmúlt években így alakult:

Az ábráról leolvasható, hogy az elmúlt években csak egyszer, idén januárban volt olyan magas a munkanélküliségi ráta, mint most szeptemberben, amikor 4,5 százalékra ért fel. Utoljára 2020-ban, a koronavírus-járvány idején volt tartósan magasabb a munkanélküliség.

Az idei első kilenc hónapban a KSH szerint átlagosan 108 ezer magyar dolgozott külföldön. A közmunkások száma 56 ezer főre csökkent, ami 10 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatokat kommentálva azt mondta: „Magyarországon a munkanélküliség továbbra is az uniós átlag alatti. A kormány célja, hogy a foglalkoztatási rátát 85 százalékra emelje, és mozgósítsa a mintegy 300 ezer főre tehető munkaerőpiaci tartalékot.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!