Úgy veszik fel a magyarok a hiteleket, mintha nem lenne holnap

2024. október 19. – 06:47

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre hosszabb időre adósodnak el a magyar háztartások és egyre nagyobb arányban finanszírozzák hitelből a lakásvásárlásaikat – írja a biztosdontes.hu.

Az MNB statisztikái szerint az idén júniusban felvett 127,4 milliárd forintnyi lakáshitel 62 százalékát már 20 évnél hosszabb futamidővel vették fel a családok. Ezen belül a lakáshitelek 1,6 százalékánál 30 évet meghaladó a hitelszerződés aláírásakor meghatározott lejárati idő.

A biztosdontes.hu szerint az elmúlt években a bankok egyre nagyobb része nyújtotta meg a hitelek leghosszabb lehetséges futamidejét. Korábban 20 év volt a standard futamidő, most azonban már:

  • a Raiffeisen Banknál 25 év;
  • a CIB, az Erste, a K&H, a MagNet, az MBH, az Unicredit és az OTP Banknál 30 év;
  • a Gránit Banknál pedig 35 év a leghosszabb lehetséges futamidő.

Az ilyen hitelek felvételét azonban érdemes kétszer meggondolni. A lap kiszámolta, hogy a jelenleg elérhető legjobb, 6,48 százalékos teljes hitelköltséggel (thm) és 600 ezer forintos havi nettó fizetéssel számított 30 millió forintos lakáshitel törlesztőrészlete

  • 20 éves futamidő esetén 220 ezer forint;
  • 30 éves futamidő esetén 185 ezer forint.

De míg az előbbi esetben 52,7 millió forint kell visszafizetni, az utóbbiban sokkal többet, összesen 66,6 millió forintot.

A biztosdontes.hu arra is felhívja a figyelmet, hogy az MNB statisztikái szerint egy év alatt 23,2 százalékról 36,4 százalékra emelkedett a folyósításokon belül azon lakáshitel szerződések aránya, ahol a lakás forgalmi értékének több mint 70 százalékát kitevő összegű hitelt vettek fel a családok.

Az MNB adósságfék szabályai szerint az ingatlan értékének legfeljebb 80 százalékáig lehet hitelt felvenni a megvásárlására. Idén tavasztól azonban a fiataloknak 90 százalékra vitték fel ezt, ennek megfelelően júniusban már a lakáshitelek 4,7 százalékánál a lakás értékének több mint 80 százalékára vettek fel hitelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!