Új kereskedelmi hatóság létrehozását jelentette be Nagy Márton

2024. október 9. – 22:14

Új kereskedelmi hatóság létrehozását jelentette be Nagy Márton
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a 20. Európai Kereskedelem Napja rendezvényen – Fotó: Mónus Márton / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

2025 januárjától egy új kereskedelmi és fogyasztóvédelmi hatóság jön létre, a Nébih több feladata is oda kerül majd át – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az európai kereskedelem napján tartott rendezvényen a Hvg.hu beszámolója szerint.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság négy pillérre épül majd. Feladata lesz a kereskedelempolitika szakmai támogatása, a klasszikus fogyasztóvédelmi feladatok, a kereskedelem élelmiszer-biztonsági felügyelete és a laborvizsgálatok egy részét is átveszik a Nébihtől.

A lap felidézte, hogy amikor két hónapja felmerült, hogy egy ilyen hivatalt terveznek, akkor a Nemzetgazdasági Minisztérium annyit reagált, hogy „megalapozatlan sajtóhíreket” nem kommentálnak. Az akkori tervezethez képest annyi változott, hogy nem a teljes Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) helyezik át ide, hanem annak egyes feladatait.

Nagy Márton arról beszélt, hogy a fogyasztói szokások megváltoztak, egyre többen vásárolnak az interneten. Elmondta, hogy a kiskereskedelmi forgalom közel 15 százaléka online zajlik, de ebben a magyarok „nagyon jelentősen elmaradtak”, a külföldiek letarolták a piacot. A 15 legismertebb online kereskedő közül három magyar tulajdonú. Hozzátette: tendencia ellen nem szabad menni, de a magyar cégeknek és a magyar fogyasztóvédelemnek is fel kell zárkóznia.

A miniszter szerint kormány intézkedései sorozatos támadások alatt állnak, vannak piaci szereplők, akik a támadásokat a magyar emberek felé irányítják. A Hvg szerint Nagy Márton a kormánnyal pereskedő Spar nevét nem mondta ki, de kikövetkeztethető volt, hogy mire gondolt. Arról is beszélt, hogy a kereskedők közül ezt sokan megértették, szerinte az, hogy nem panaszkodnak „sokkal jobb, sokkal üdvözítőbb magatartásmód, mint harcba szállni ezek ellen”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!