Szíjj László Duna Groupja nagyot lépett a lengyel piac felé, újabb céget vásárolt fel külföldön

2024. október 1. – 13:34

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárult a 2023. novemberben bejelentett felvásárlás, így a külügyminisztert a jachtján utaztató Szijj László vállalatcsoportjához, a Duna Grouphoz (azon belül is a Duna Aszfalthoz) került az egyik nagyobb lengyel építőipari szereplőnek tartott Mota-Engil Central Europe cégcsoport. Az Mfor.hu cikke szerint a felvásárolt cégcsoportnak több mint 800 munkavállalója van, forgalmuk átszámolva eléri a 83 milliárd forintot, ezzel ott a középmezőnybe férnek be.

A Duna Group nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója a Magyar Építőknek azt mondta, hogy a felvásárolt MECE korábban egy portugál központú cégcsoport lengyelországi tagja volt, 1997 óta működik Lengyelországban, ahol az egyik legjelentősebb építőipari vállalattá fejlődött.

A MECE főként út- és hídépítéssel foglalkozik, de magasépítésben is érdekelt, működtet aszfaltkeverőtelepet és gránitbányát is, továbbá az elektromos szolgáltató infrastruktúra bővítését célzó munkákat is vállalnak, illetve rendelkezik a cég vasútépítési kapacitással is. Szíjj László érdekeltségének nem ez az első beruházása Lengyelországban: a Magyar Építők szerint szintén a cégcsoport tagja az út- és hídépítés profillal működő Banimex, valamint az acélszerkezet gyártással foglalkozó WKS Duna Polska.

A MECE a felvásárlás után új nevet kap, Duna Polska néven működik tovább. A vállalat jelenleg is aktív a lengyel piacon, három nagy útfejlesztésen is dolgoznak, így a lengyel gyorsforgalmi utakon összesen 68 kilométernyi négysávos utat kiviteleznek egyszerre.

A várható trendek pozitívan alakulnak Lengyelországban az útépítésben, ugyanis 2023-ban bejelentettek egy nagyszabású útfelújítási programot. Ezt részben a Kohéziós Alapból finanszírozzák majd a 2021 és 2028 közötti uniós ciklusban, amikor is elsősorban autópályákat és vasutakat építenek majd a kapott összegből.

„A cégcsoportunk egyik stratégiai szintű céljához, a közép-európai régióban történő terjeszkedéshez is alapul szolgál ez a lépés. Elég csak az északi szomszédoknál megjelentetett útépítési tenderekre gondolni, amelyek a most megszerzett dél-lengyelországi kapacitással elérhető közelségben vannak” – nyilatkozta a Magyar Építőknek az illetékes igazgató. Ehhez már tettek további lépéseket is, Csehországban is van már munkájuk, sőt irodájuk is, és nyitott szemmel járnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!