Vizsgálja az egyajánlatos képalkotó-beszerzéseket a GVH

2024. szeptember 26. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kormány Európai Bizottság irányába tett vállalásait támogatva (egyajánlatos közbeszerzések arányának csökkentése), és a közpénzek hatékony felhasználását elősegítve vizsgálja az egyajánlatos közbeszerzési eljárásokat a Gazdasági Versenyhivatal, ami már ki is választott három közbeszerzési piacot, ahol érdemes lenne körülnézni alaposabban. A vizsgálódást az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezésekkel kezdték (magyarul: CT, MR, ultrahang és radiológiai berendezések) szeptember 24-én, ugyanis ezen termékek közbeszerzésein 2019 és 2023 között kimagasló volt az egyajánlatos eljárások aránya – írták a közleményben.

A versenyhatóság vizsgálói előzetes bírói engedélyhez kötött, előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást is tartottak több helyszínen az elmúlt napokban, melyek során jelentős mennyiségű adatot és információt gyűjtöttek be.

Az orvosi képalkotó diagnosztikai felszerelések kulcsfontosságú elemeit képezik a korszerű egészségügyi ellátás biztosításának. Az ilyen típusú eszközök lehetőséget nyújtanak az egészségügyi szakemberek számára az egyes belső szervek, csontok és szövetek megvizsgálására és megkönnyítik egyes betegségek és állapotok diagnosztizálását. Fontos szempont továbbá, hogy a legmodernebb orvosi képalkotó diagnosztikai eszközök beszerzési árai rendkívül magasak lehetnek. A fenti szempontokra figyelemmel a GVH kiemelten fontosnak tartja ezen berendezések esetében az intenzív és tisztességes közbeszerzési verseny biztosítását, a beszerzési árak alacsonyan tartása és a korszerű egészségügyi szolgáltatás garantálása érdekében.

A közleményben kitérnek arra, hogy a többszereplős, intenzív verseny minden esetben, így a közbeszerzések során is az árak csökkenéséhez vezet. Versenytársak hiányában azonban az ajánlattevő szabadon határozhatja meg a beszerzési árakat, ami hosszú távon rontja a költségvetési források felhasználásának hatékonyságát, így pedig sérti a közérdeket is.

A gyorsított ágazati vizsgálat a versenytörvényben rögzített, piaci problémák feltérképezésére szolgáló eljárás olyan esetekben, amikor a körülmények a verseny torzulására vagy korlátozódására utalnak, és sürgős beavatkozás indokolt az adott szektorban. Az információgyűjtés és adatelemzés után a GVH nyilvános jelentésben összegzi a gyorsított ágazati vizsgálat eredményeit. Erre 30 napjuk van, amely indokolt esetben összesen kétszer 30 nappal meghosszabbítható.

A Közbeszerzési Hatóság adatai szerint az egyajánlatos közbeszerzési szerződések számának aránya folyamatosan csökken Magyarországon, ami a piaci verseny élénkülését jelzi. Míg a nemzeti eljárásrendben az ilyen típusú eljárásokhoz kapcsolódó szerződések száma 24,8 százalékról (2022 I. félév) 11,7 százalékra csökkent 2024-ben, addig ugyanebben az időszakban az uniós eljárásrendben folytatott egyajánlatos közbeszerződési szerződések számának aránya 38 százalékról 27,9 százalékra csökkent – tették hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!