Rekordveszteséget hozott össze tavaly a Tiltott Csíki Sör

2024. szeptember 19. – 11:08

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 10 millió lej (körülbelül 838 millió forint) veszteséget termelt tavaly a Tiltott Csíki Sört gyártó cég – írja a Magyar Hang.

A lap azt írja, a sörgyár tulajdonosa, a korábban magyar diplomata-útlevéllel is rendelkező Lénárd András tavaly még egy olyan Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben tagadták, hogy bármi gond lenne a cégnél. „Az esélye annak, hogy kudarcos a helyzet: 0%” – írta akkor Lénárd a posztban, amelyet azóta eltávolított oldaláról. A Magyar Hang azt írja, a bejegyzéshez csatolt táblázatban jórészt légből kapott adatokkal próbálták alátámasztani, hogy minden rendben van a Lixid Project SRL-nél.

A román cégadatbázis adatai szerint a cég

  • vesztesége tavaly újra 10 millió lej fölé, (körülbelül 838 millió forintnak megfelelő összegre) ugrott, vagyis két és félszer nagyobb lett egy év alatt,
  • az árbevétel mindeközben csak picit, az inflációnál is lényegesen kisebb mértékben nőtt,
  • a cég adósságállománya több mint 101 millió lej (vagyis 8 milliárd forintnál is magasabb), ezzel a tavalyi összforgalom, vagyis 31,3 millió lej több mint háromszorosát teszi ki.

A Magyar Hang azt írja, Lénárd András másik cége, a csipszgyár is, vagyis a Pityóka Gyár SRL is erősen veszteséges. A Csíki Csipsz 2020-as indulása óta folyamatosan mínuszban van, 2023-ban 6 millió lej veszteséget termeltek. Mindezt annak ellenére, hogy a vállalkozás a magyar kormánytól korábban 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Az adósságállomány 2023-ban meghaladta az éves forgalmukat: a több, mint 73 millió lejes tartozás mellett 50 millió lej körüli éves összbevételt tudtak csak elérni.

Lénárd András idén januárban 162 km/órás sebességgel hajtott bukaresti rendszámú Bentley-jével a romániai autópályán, a gyorshajtásért 250 ezer forintnak megfelelő büntetést szabtak ki rá. Lénárd fellebbezett a büntetés ellen, arra hivatkozva, hogy magyar állampolgár, diplomata-útlevele is van, és Szijjártó Péter külügyminiszter megbízottja. Később kiderült, Lénárd „a külgazdasági tevékenység sikeres előremozdítása érdekében” kapott diplomata-útlevelet, amelyet Szijjártó Péter a történtek után visszavont.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!