Egy 5000 fős munkásszállót húznak fel Paks mellé

2024. szeptember 13. – 04:39

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ötezer főnek otthont adó, saját infrastruktúrával rendelkező komplexum épül fel Paks mellett a Paks II. építéséhez a városba érkező dolgozóknak – mondta el Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója az Economixnak.

Most nagyjából ezren dolgoznak a projekten, ez folyamatosan növekszik, a csúcsidőben pedig a 8-10 ezer főt is elérheti majd.

A 18 ezer fős Pakson már az elmúlt időszakban is problémát okozott, hogy az atomerőmű második ütemének építésére érkező dolgozók nehezen találtak eladó vagy kiadó lakásokat. A paksi albérletek drágábbak lettek, mint korábban, a helyiek szerint „Paks megtelt.”

Az ipari park közelében már tavaly elkészült egy háromszáz fős munkásszállás. A HVG szerint pedig egy 500 lakásos lakópark is épül a városban.

Rákóczi most a jövőben érkező munkások elszállásolásáról azt nyilatkozta: „Elszállásolásukra a munkaterület közvetlen szomszédságában kerül sor. A szigetszerűen kialakításra kerülő területen minden alapvető infrastruktúra rendelkezésre fog állni a munkavállalók számára, az élelmezéstől az egészégügyi szolgáltatásokon át a kikapcsolódásig (például sportpályákkal). A több ezer fős létszám tehát közvetlenül nem fogja a várost terhelni. A hatóságok között már folynak az egyeztetések az első ütemben ötezer fős komplexum kiépítéséről.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!