Idén is Horvátországban nyaralt a legtöbb magyar

2024. szeptember 11. – 08:49

Másolás

Vágólapra másolva

Horvátország, Olaszország és Görögország volt a három legnépszerűbb úti cél a magyarok körében 2024 nyarán – vonta le a következtetést a Bank360.hu az oldalán utasbiztosítást kötők száma alapján. Eszerint 29 százalék indult a horvátokhoz, szinte kivétel nélkül tengerpartra, míg 15 százalék ment Olaszországba, 10 pedig Görögországba. Az adatokból kitűnik, hogy a 2023-as nyári hónapokhoz képest arányaiban többen látogattak el Olaszországba és Görögországba, és Horvátország iránt minimálisan, de csökkent az érdeklődés.

Népszerű úti cél, de csak a negyedik helyet sikerült megcsípnie Ausztriának, és hasonló arányban választották az utazók Spanyolországot is. A legnépszerűbb Európán kívüli ország Egyiptom volt. Az utazók kétharmada tengerpartra között biztosítást, 26 százalék ment városnézésre, a fennmaradó 8 százalék pedig az üzleti útra és extrém sportolásra utazók között oszlott meg.

Az utazók fele autóval ment, számuk kb. 5 százalékkal csökkent az előző évhez képest, de közben 7 százalékkal emelkedett a repülős utasbiztosítást kötők száma. A legtöbb biztosítást több mint egy hétre, nyolc napra kötötték meg, egy-két napos utazásokra az elmúlt három hónapban mindössze 6 százalék kötött biztosítást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!