Az egész régió óvatosan fogyaszt, csak a románoknál nem tudták megtörni a lendületet a válságok

2024. augusztus 28. – 04:55

Másolás

Vágólapra másolva

A hazai közgazdászok egy része arra keresi a magyarázatot, hogy az idei erős reálbérnövekedés miért nem húzza magával a fogyasztást? Népszerű érv hogy a válságokkal terhelt előző évek után, illetve az orosz-ukrán háború árnyékában az emberek kevésbé szívesen költenek, inkább

  • elinflálódott megtakarításaikat építik vissza,
  • korábbi kölcsöneiket törlesztik, vagy éppen
  • tartalékolnak a bizonytalan jövőre.

Ahhoz, hogy jobban megértsük a hazai fogyasztás dinamikáit, célszerű azt összevetni a hasonló geopolitikai kockázatoknak kitett régiós országok fogyasztási adataival, valamint érdemes a válságok előtti utolsó (2019-es) évtől kezdeni
az elemzést, írja elemzésében a GKI.

2019 a hazai háztartások fogyasztását tekintve nagyszerű év volt, egy év alatt 4,4 százalékkal nőtt a mutató. Az ezt követő Covid-válság azonban óriási szűkülést hozott, 2019. I. negyedévéhez képes a mélyponton, 2020. II. negyedévében közel 10 százalékot esett a fogyasztás, mely nagyobb visszaesés, mint a románoknál vagy a szlovákoknál volt, de kicsit kisebb, mint a cseheknél vagy a lengyeleknél.

Forrás: GKI
Forrás: GKI

Bár Csehország fogyasztási szintje azóta sem érte el a válság előtti időszakban tapasztaltakat, a legtöbb európai ország fogyasztása magára talált. A románok szintén kilógnak a sorból, itt sem az óriási gazdasági fejlődést, sem az ezzel párhuzamosan szárnyaló fogyasztást nem tudta hosszú távon megtörni a háború.

Más a helyzet Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon: itt az energiaválság erőteljesen érezteti hatását, a szomszédunkban 2022. februárjában kitört háború óta nem igazán talál magára a fogyasztás. Érdekesség, hogy nálunk szinte százalékra pontosan ugyanúgy változott a fogyasztás az előző 5 évben, mint a lengyeleknél, illetve az 5. év végére magasabb növekményt értünk el, mint a szlovákok.

Ha távolról nézzük a képet tehát látható, hogy a magyar fogyasztás semmilyen szempontból nem különös. Válságok idején csökken, konjunktúra idején nő, de a háztartások alapvetően simítják fogyasztásukat, a megszokott életszínvonalat próbálják fenntartani, és a reáljövedelem növekedésüknek csak egy részét költik többletfogyasztásra.

Az idei béremelési szándékok és a várható infláció alapján 4 százalék körüli reálkereset emelkedés lesz 2024-ben, ami a várható 3-4 százalékos kiskereskedelem volumen növekedéshez képest nem kirívó. A torzítást itt is (ahogy a megtakarításoknál is) az erős áthúzódó hatás okozza (ezzel együtt jön ki a KSH 9 százalékos reálkereset emelkedése).

Tehát rövidtávon valóban érdekes és fontos dilemma a gyengélkedő hazai fogyasztás, de hosszútávon, illetve a hozzánk hasonló országokhoz viszonyítva mindez átlagosnak mondható. Végső soron 5 év leforgása alatt 9,8 százalékkal, évente tehát mindegy 2 százalékkal bővült a háztartások fogyasztása, ami megfelel a régiós trendnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!