Egyre több az adathalász támadás, amiért rengeteg bankkártyát tiltanak le

2024. augusztus 28. – 12:00

Másolás

Vágólapra másolva

Adathalász támadásokra figyelmeztetett az Erste Bank, miután 20 százalékkal nőtt a csalások miatt letiltott bankkártyák száma a tavalyi évhez képest – írja a Világgazdaság. A két évvel korábbiakhoz képest még nagyobb, 170 százalékos a növekedés. Az sms-ekkel támadó csalók különböző cégeknek adhatják ki magukat, például csomagküldő vállalatoknak, de a rendőrség és mobilszolgáltatók nevével is rendszeresen visszaélnek.

A kiberbűnözés ezen formája nem újdonság, de az eddigiektől jelentősen nagyobb mértékben észleltek hasonló visszaéléseket. A felhasználóknak küldött üzenetekkel a bűnözők linkeket is küldenek, amelyek általában egy hamisított, de hivatalosnak tűnő honlapra mutatnak. A banki oldalak lemásolása mellett népszerű átverés például az érkező csomagról szóló sms-ek, megint csak olyan hivatkozással, amely a csalók honlapjára vezet.

Ha ezeken az oldalakon elektronikusan fizetünk, nem csak a pénzünk veszik el, a csalók a bankkártyaadatainkat is megszerzik ezzel a módszerrel.

Ennek a típusú megtévesztésnek az az egyik legnagyobb veszélye, hogy a valódi bankok nem tudnak védelmet nyújtani, hiszen az áldozatok lényegében önként adják meg az adataikat a csalóknak. A felhasználók pedig általában túl későn veszik észre, hogy átverték őket, emiatt pedig már hetente több száz kártyát kell tiltania az Erste Banknak.

A következő tanácsok segíthetnek az áldozattá válás megelőzésében:

  • Linkre kattintás előtt gondoljuk végig, hogy valóban ügyfelei vagyunk-e annak cégnek, például várunk-e csomagot valójában.
  • Ha kétségünk van, keressük fel a küldő cég hivatalos honlapját, és az alapján döntsük el, tényleg ők küldhették-e az üzenetet.
  • A rendőrség soha nem kommunikál sms-ben, a csomagküldő cégek pedig nem kérik, hogy így fizessünk.
  • Ellenőrizzük a linket, hasonlít-e az állítólagos küldő nevére.
  • Ellenőrizzük, hogy kinek és mennyit fizetünk, az eltéréseket pedig érdemes jelenteni a banknak.
  • Ha mégis áldozattá válunk, a kártyát a bankunk alkalmazásán keresztül tudjuk a leggyorsabban letiltani.

Az egyre inkább terjedő banki csalásokról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!