Beperli a Shein a Temut

2024. augusztus 21. – 19:19

Másolás

Vágólapra másolva

Beperli a Shein a Temut az Egyesült Államokban – írja a CNBC. A Shein azt állítja: a riválisuk ellopta a terveiket, hamisítással, szellemi tulajdon megsértésével és csalással terjeszkedett. A Shein a keresetet még hétfőn nyújtotta be egy washingtoni szövetségi bíróságon, az ügy érdekessége, hogy más márkák – mint a Levi Strauss és a H&M – éppen a Sheint vádolják ugyanezzel.

A Shein szerint a Temu arra ösztönzi a gyártókat, hogy más márkák dizájnját lopják. Szerintük a Temu akkor sem távolítja el ezeknek a gyártóknak a termékeit a platformjáról, ha már beismerték, hogy koppintották azokat.

A Shein szerint a Temu az Egyesült Államokban olyan olcsón árulja a gyártók termékeit, hogy minden egyes tranzakción pénzt veszít. Szerintük a Temu folyamatosan lefelé nyomja a felvásárlási árait, amivel csalásra és mások lemásolására ösztönzi a beszállítóit.

A Temu szerint nem igazak ezek a vádak. A cég szóvivője szerint a Sheint „szellemi tulajdonjogi perek egész hegye a temeti el”, és ezzel együtt „van képe másokkal szemben pont olyan visszaélések miatt vádaskodni, amelyekért beperelték”.

Tavaly egyébként éppen a Temu perelte be a Sheint, amiért a cég szerintük „maffiaszerűen megfélemlíti a beszállítóit”, és kizárólagos szerződésekre kényszeríti őket. A Shein erre válaszul azzal vádolta meg a Temut, hogy egy alkalmazottján keresztül „értékes üzleti titkokat” lopott el a Sheintől, amelyekkel azonosították, majd lemásolták a Shein legjobban fogyó termékeit.

A Temu üzleti modelljét ebben a cikkünkben mutattuk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!