El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Elveszi a kormány Pakstól a paksi atomerőművet

2024. augusztus 1. – 02:38

Másolás

Vágólapra másolva

4576

Különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a kormány a paksi atomerőmű területét, ami ezzel Paks városától a Tolna Vármegyei Önkormányzathoz kerül át – derül ki a szerda esti közlönyből. Az erőmű évi hatmilliárdos iparűzési adója ezzel a várostól szintén a vármegyéhez kerül. Ezt a döntést nagyon-nagyon nehéz nem összefüggésbe hozni azzal, hogy a júniusi önkormányzati választáson a paksiak a fideszes jelölt helyett sok év után ellenzéki polgármestert választottak meg.

A rendeletben a kormány az „Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel” kihirdetett vészhelyzetre hivatkozva jelöli ki Paks város területén a különleges gazdasági övezetet, majd felsorolja, mely helyrajzi számú ingatlanok tartoznak majd az övezetbe. A gazdasági övezetbe tartozó önkormányzati ingatlanokat (pl. utakat) ezzel a Tolna Vármegyei Önkormányzat tulajdonába sorolják át.

A paksi fejlesztés megvalósításához szükséges beruházást a kormány ezzel együtt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította. Ezzel a paksi erőmű hatósági ügyei nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekké sorolódnak át.

A rendelet azt is meghatározza, hogy a különleges gazdasági övezet helyi adóinak:

  • 62,5 százalékát Tolna vármegye;
  • 37,5 százalékát Bács-Kiskun vármegye kapja.

A pénz 3 százalékát az önkormányzatok saját magukra, 17 százalékát saját fejlesztéseikre költhetik, a maradékból a környező településeket kell fejleszteni. Megadják azt is, mi számít a beruházással „közvetlenebbül érintett településnek”, itt egy rendkívül hosszú lista van Tolna és Bács-Kiskun megyei településekről.

A kormány döntése nem előzmény nélküli, Kalocsa fideszes polgármestere ugyanis már azután elkezdett lobbizni az erőmű pénzéért, hogy Paks június 9-én az ellenzéki Heringes Anitát választotta polgármesterré. Heringes akkor azt mondta: már a kampányban azzal fenyegették a paksiakat, hogy elveszik tőlük az erőművet, ha nem jól szavaznak.

Ugyanebben a közlönyben az is megjelent, hogy a kormány az iváncsai ipari parkot is nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítja. Ebben van az SK akkumulátorgyára, amit már korábban különleges gazdasági övezetté nyilvánítottak.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,56 Ft
USD 371,63 Ft
További élő árfolyamok!