176 millió forintnyi közpénzt szántak a nyugdíjasoknak címzett ingyenes propagandalapra

2024. július 30. – 11:32

176 millió forintnyi közpénzt szántak a nyugdíjasoknak címzett ingyenes propagandalapra
Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke, Novák Katalin, Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja és Nyitrai Zsolt a Jókor című, nyugdíjasoknak szóló tájékoztató magazin bemutatóján az Emmi Szalay utcai épületében 2020. június 16-án. – Fotó: Förster Tamás / csalad.hu / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Államkincstár kiadásában, de a Rogán Antal által vezetett minisztérium megrendelésére készül a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Design Kft. és New Land Media Kft.-vel keretszerződések terhére a JóKor c. propagandalap. Az ingynees kiadvány 2,1 milliós példányszámban készül, azért, mert „Magyarország Kormánya fontosnak tartja, hogy a nyugdíjasok értesüljenek minden jelentős, őket érintő intézkedésről valamint számukra hasznos információról” – ezt Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos mondta korábban.

A Magyar Hang közérdekű adatigénylésből tudta meg a Magyar Államkincstártól, hogy a MÁK a kiadvány gyártását, csomagolását, címzését és postának leszállítását a Balásy-féle Lounge Design Kft.-től rendelte meg összesen nettó 176 millió forintért.

A nyomtatásban a Mediaworks Zrt. és alvállalkozója, a Puskás-Bag Kft. volt a Lounge Design partnere. Az államkincstár és a Rogán-féle minisztérium még 2020-ban kötött szerződést, ám annak módosítását nem adták ki a lapnak, csak betekintést kaphattak. Így derült ki, hogy az eredeti megállapodás már ötször változott, legutoljára például 2023 októberben. Ebből derült ki az is, hogy a MÁK feladatainak költségét is a kabinetiroda biztosítja.

A lapot májusban is kézbesítették a nyugdíjasoknak, a címlapon Reviczky Gábor volt, fellapozva pedig a kormány üzeneteit olvashatták az érdeklődők: Orbán Viktor a békéről nyilatkozott és a nyugdíjasokat érintő intézkedésekről, és szó volt benne a Gondosóra-programról, valamint az Erasmus-programot is magyarázták a kormány saját ösztöndíjrendszerének ismertetésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!