Túl drága lett a Big Mac, világszinten egyre többen esznek inkább a Meki helyett otthon

2024. július 29. – 18:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei második negyedévben, több mint három év növekedés után, visszaestek a McDonald's világszintű eladásai – írja a Reuters. Amerikában 0,7 százalékkal ettek kevesebbet a Mekiben, a nemzetközi piacokon pedig 1,1 százalékkal, ami világszinten 1 százalékos mínuszt jelent.

A visszaesést nagyrészt az okozza, hogy a gazdag országok szegény lakói az elmúlt évek inflációja miatt egyre kevésbé tudják megengedni maguknak a gyorsétteremláncok drágább kajáit. Emiatt az utóbbi időszakban a McDonald's mellett a Burger King és több más gyorsétteremlánc is egyre inkább az olcsóbb ajánlatok felé indult el.

Az amerikai Meki a legtöbb éttermében például június végén indított egy 5 dolláros (1800 forintos) ebédmenü-akciót, ami a tervek szerint augusztus végéig tart majd. A gyorsétteremlánc ezzel próbálja visszacsalogatni azokat a vásárlóit, akik az emelkedő árak miatt mostanában inkább otthon ettek, vagy maguknak főztek.

Az amerikai Meki ebédmenüjét hirdető plakát – Fotó: Mario Tama / Getty Images / AFP
Az amerikai Meki ebédmenüjét hirdető plakát – Fotó: Mario Tama / Getty Images / AFP

A Meki globális eladásait az is visszahúzza, hogy a gázai háború miatt a közel-keleti országokban sokan bojkottálják az éttermeiket. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a magyarországi Meki eladásai is visszaestek-e.

A McDonald's részvényei idén eddig 15 százalékot vesztettek az értékükből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!