11 százalékkal csökkent a születések száma májusban az egy évvel ezelőttihez képest

2024. június 27. – 09:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az előzetes adatok szerint 2024 májusában 6284 gyermek született, és 9501 ember halt meg. 2023 májusához viszonyítva a születések száma 11, a halálozásoké 6,2 százalékkal csökkent, míg a házasságkötéseké 1,2 százalékkal nőtt, írja a KSH. Pontos számokra bontva ez azt jelenti, hogy 2024 májusában 760 újszülöttel kevesebb született, mint 2023 májusában, és 628-cal kevesebb ember halt meg, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás a 2023. májusi 3085-tel szemben 3217 ember volt. 5510 pár kötött házasságot, ez 1,2 százalékkal, 66-tal több a 2023. májusinál.

Az MTI-nek kiküldött közlemény szerint január-májusban 31 788 gyerek született, 8,4 százalékkal, 2912-vel kevesebb a 2023. január-májusinál. Ezen belül január-márciusban 9,1, áprilisban 3,4, míg májusban 11 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,36, ami egy évvel korábban 1,48 volt – fűzték hozzá.

Ebben a féléves időszakban 52 983-an haltak meg, 4,5 százalékkal, 2508-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban 1,8, februárban 0,2 százalékkal többen, míg március-májusban 8,4 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 21 195 fő volt, ami 1,9 százalékkal több a 2023. január-májusi 20 791 fős értéknél. Ebben az időszakban 16 266 pár kötött házasságot, 7,3 százalékkal, 1101-gyel több az egy évvel korábbinál. Január-februárban 27, április-májusban 3,2 százalékkal több, míg márciusban 1,9 százalékkal kevesebb esküvőt regisztráltak, mint 2023 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 8,0 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8, a halálozási arányszám pedig 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-májusában. A természetes fogyás 5,3 ezrelékes értéke közel megegyezett az előző év azonos időszakival. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét.

A házasságkötési arányszám 4,1 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban. 2023. június és 2024. május között 82 313 gyerek született, 7004-gyel, vagyis 7,8 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Hozzátették, hogy 125 668-an haltak meg, 6627-tel, azaz 5 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. Ebben az időszakban 51 240 pár kötött házasságot, 5371-gyel, 9,5 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!