Megvásárolná az OTP a baltikumi Luminor Bankot, de bejelentkezett az üzletre az UniCredit is

2024. június 26. – 17:02

Másolás

Vágólapra másolva

Az OTP mellett a lengyel PZU, a szintén lengyel Pekao, az osztrák Erste és az olasz UniCredit is versenyben lehet a baltikumi Luminor bank megvásárlásáért – írja a Portfolio. Emiatt elképzelhető, hogy felvásárlási csata alakul ki az érdeklődők között, és egymást túllicitálva tesznek majd ajánlatokat az Észtországban, Lettországban és Litvániában üzemelő bankra.

Még áprilisban jelentette be Csányi Sándor, hogy külföldi nagybankot vásárolna fel az OTP. A kinézett bank nevét nem árulta el, de a nyilvánosságra hozott részletek alapján először a Portfolio, majd a Bloomberg is arról írt, hogy a Baltikum harmadik legnagyobb bankjáról, a Luminorról lenne szó.

Június közepén aztán a lengyel Puls Biznesu üzleti lap írt arról, hogy a balti országok vezetése azért lobbizik, hogy lengyel kézbe kerüljön a Luminor. A lap szerint a bank tulajdonosai két lengyel banknál is bejelentkeztek a portékájukkal, a Pekao pedig vizsgálja is a felvásárlás lehetőségét.

Június 25-én aztán arról írt a Bloomberg, hogy az olasz UniCredit is ajánlatot tett a Luminorra, így most ők is versenyben vannak az OTP-vel. Az UniCredit az egyik legnagyobb bank Kelet-Közép-Európában, és a vállalat vezetése szeretné megerősíteni ezt a pozíciójukat.

A Luminornak jelenleg 80 százalékban a Blackstone, 20 százalékban a DNB Bank a tulajdonosa, a Bloomberg szerint a bankot a könyv szerinti értéke 1,2 szeresén adhatják el. A könyv szerinti értéke tavaly 1,78 milliárd euró volt, vagyis a vételár 2,14 milliárd euró, jelenlegi árfolyamon körülbelül 850 milliárd forint lehet. Ha viszont tényleg több jelentkező van a bankra, elképzelhető, hogy ennél jóval magasabb áron adják majd el – írja a Portfolio.

Ha az OTP-nek nem sikerül megvenni a Luminort, és más bankot sem tudnak megvenni, valószínűleg több száz milliárd forintot osztanak majd szét a részvényeseiknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!