Nem tudták bemutatni a lakcímkártyájukat, ezért most visszakéri a csokot a kormányhivatal

2024. június 24. – 13:58

Nem tudták bemutatni a lakcímkártyájukat, ezért most visszakéri a csokot a kormányhivatal
Fotó: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Szandráék öt éve vették fel a csok-támogatást egy akkor épülő házra, de egy hiba miatt nem tudták átjelenteni magukat az ingatlanba. A csok feltételei szerint erre kilencven napjuk lett volna, így a kormányhivatal most 12 millió forintot kér tőlük vissza, mert nem mutatták be az új címükre szóló lakcímkártyákat.

Szandra férjével és két gyerekével még 2019-ben talált rá egy budaörsi, hatlakásos társasházra. Októberében megkötötték az adásvételi szerződést, annak finanszírozására pedig hitelt vettek fel, és a három gyermek után járó, tízmillió forintos Családi Otthonteremtési Támogatást is igénybe vették.

Az átadás nem történt meg időben, de költözhető állapotban volt az ingatlan, ezért Szandráék 2021-ben kötöttek egy szívességi lakáshasználati szerződést az építtetővel, ami lehetővé tette, hogy tulajdonjog nélkül is beköltözhessenek. 2022 márciusában végül elkészült a társasház, így a bank az utolsó vételárrészletet is kiutalta az építtetőnek. Innentől számítva lett volna kilencven napja Szandráéknak az átjelentkezésre és az új lakcímkártya bemutatására (azóta ez változott, és már 180 nap áll rendelkezésre erre).

Volt azonban egy bökkenő: elrontották a társasház körüli papírmunkát, és mivel elcsúszva lettek bejegyezve az albetétek a földhivatalban, senki nem tudott tulajdonjoghoz jutni egészen 2023-ig. Anélkül pedig hivatalosan lakcímkártyát sem igényelhettek az ingatlanba.

A közműveket azonban intézniük kellett, ezért Szandra férje 2022 júliusában többször is megpróbálkozott az átjelentkezéssel, és harmadjára sikerrel járt. „A férjemnek három körben és az összes szerződés bemutatásával úgy sikerült megcsináltatnia a lakcímkártyát – annak érdekében, hogy a család nevén legyen az áram meg a víz – hogy kétszer is elutasították azt a Kormányablakban a hibás albetétszám és a széljegy miatt” – mondta.

„Harmadjára egy kis emberi jóindulattal sikerült kikönyörögni, hogy legyen egy lakcímkártya. És ez lett a vesztünk”

– magyarázta Szandra, ugyanis mint látni fogjuk, végül az okozta a bürokratikus problémát, hogy nem egyszerre kapták meg a kártyáikat. A nő szerint az is szerencsétlenül jött ki, volt, hogy őket sem a kilencven napos határidő közeledtével, sem az utána eltelt egy évben nem értesítette a bankjuk a lakcímkártyák bemutatásának szükségességéről.

Végül 2023 februárjában, majdnem egy évvel később szólította fel Szandráékat a bank, hogy három napon belül mutassák be ő és gyerekeik lakcímkártyáját. Két héttel korábban hivatalosan is megkapták a lakás feletti tulajdonjogot, így már gyorsan ment az átjelentkezés az időközben három gyerekesre bővülő családnak.

„Ekkor már a nevünkön volt az ingatlan, így hamar elfogadták, minden oké, gondoltuk naivan” – fogalmazott Szandra. Egy hónappal később azonban megkereste őket a kormányhivatal, hogy bizonyítsák, miért nem tudtak átjelentkezni az új lakásba. Felhívták a kormányhivatalt, ahol az ügyintéző azt javasolta nekik, hogy nyújtsanak be egy méltányossági kérelmet, amiben leírják a történteket, „nem lesz gond”. Szandráék ügyvédet fogadtak, és összegyűjtötték a szükséges papírokat, de végül ez sem oldotta meg a helyzetet.

2023 októberében érkezett egy levél Szandráéknak, amiben felszólították őket, hogy 15 napon belül fizessék vissza a 10 millió forintos csok-támogatást, azon felül pedig egy kétmillió forintos büntetést is kiszabtak.

Ekkor újabb levelet küldtek a kormányhivatalnak, válaszukban csatolták a földhivatali papírokat az albetétek elcsúszásáról, valamint a szívességi lakhatási szerződést és a szomszédok beszámolóit is, amik bizonyítják, hogy tényleg ott éltek a lakásban, de ez sem változtatott a helyzeten. Még azelőtt megvonta tőlük a bank a hitelük kamattámogatását, hogy hivatalos választ tudtak volna adni, így egyik pillanatról a másikra kétszeresére emelkedett a havi törtlesztőrészletük.

„Arra hivatkozva akarnak behajtani rajtunk 12 millió forintot, hogy bár mind a ketten 90 napon túl, de nem egyszerre jelentkeztünk be a férjemmel”

– fogalmazott Szandra. Idén januárban beperelték a kormányhivatalt, de az ügyben egészen júniusig nem történt semmilyen előrelépés.

„A mai napig nem tudom, hogyan bízhatnék egy olyan kormányban, aki kész ellehetetleníteni egy háromgyerekes családot, mert fontosabb az adminisztráció és a lakcímkártya, mint hogy bizonyíthatóan bent laksz egy ingatlanban és életvitelszerűen használod azt” – írta egy, a történetükről szóló júniusi Instagram-posztjában, aminek megjelenése után két nappal értesítették őket, hogy novemberre tűzték ki a tárgyalást.

Banki forrásból úgy értesültünk, hogy a lakcímbejelentés elmulasztása miatti csok-visszafizetésre a kormányhivatal az esetek túlnyomó többségében nem fogadta el a méltányossági kérelmet.

Szandráék jogi képviselője szerint azért kaphatta a család a büntetést, mert a kormányhivatal a jogszabályt csak betű szerint tudja értelmezni, viszont azt nem állapíthatja meg, hogy mi lehetett a jogalkotó szándéka. Ha egy család megtámadná a kormányhivatal döntését, az egyetlen felülvizsgálati fórum a bíróság lehet, itt viszont már a jogalkotói szándékot is értelmezik, ezért úgy gondolják, hogy jobb esélyei lehetnek a családnak a 12 milliós összeg visszafizetéséről szóló határozat megsemmisítésére.

„A mai napig nem tudom, hogy mi lesz a családunkkal, ha nem mi nyerünk” – írta Szandra, akinek családjától azóta is vonja a bank a kétszeres havi törlesztőrészletet. A kormányhivatalt is kerestük az ügyben, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!