Újabb kínai gyár jön állami támogatással Magyarországra, optikai kábeleket készítenek majd Kisbéren

2024. május 23. – 17:43

Másolás

Vágólapra másolva

Nemcsak a villanyautó- és akkumulátor értékláncba érkeznek kínai szereplők Magyarországra, Szijjártó Péter csütörtöki bejelentése szerint a legújabb jelentkező a Fiberhome nevű, telekommunikációs eszközöket gyártó cég.

A vállalat Kisbéren épít üzemet összesen 6,5 milliárdos beruházással, amelyből 970 millió forintot az állam áll. A Fiberhome-gyár 120 új munkahelyet hoz létre a településen a bejelentés szerint, egy munkahely tehát 8 millió forintjába kerül az államnak. A külügyminiszter a megállapodással kapcsolatban azt mondta, „kifejezetten modern beruházásról van szó, amely segít a hazai gazdaság technológiai színvonalának emelésében és amely tovább erősíti a mára 130 ezer embert foglalkoztató, tavaly több mint 11 ezer milliárd forintos termelési értéket produkáló magyar elektronikai szektort”. Szerinte ez a beruházás is jó példa arra, „hogyan profitálhatunk a Kelet és Nyugat együttműködéséből”.

Az utóbbi pár évben már a legnagyobb külföldi befektetés Kínából érkezik Magyarországra, bár a teljes FDI-állományon belül még a nyugati tőke dominál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!