Tovább gyarapodnak az önkéntes pénztárak, fejenként 1,9 milliót tartunk nyugdíjpénztárakban

2024. május 16. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárainak összesített megtakarítása 2024 első negyedévében meghaladta a 2000 milliárd forintot, ami egy év alatt több mint 440 milliárd forintos növekedést jelent – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) az MTI-vel.

Idén is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak vagyonának gyarapodása, az összesített megtakarítás így 2024 első negyedévében már meghaladta a 2 ezer milliárd forintot. Emellett a taglétszám is meghaladta már a 2,1 millió főt, ez szintén jelentős növekedést jelent.

Az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt összeg 1970 milliárdot tesz ki, ami a negyedév végére közel 24 százalékos emelkedést mutat. A Hvg azt írja, hogy csúcsot döntött az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága is:

márciusra az itt elhelyezett összeg megközelítette a fejenkénti 1,9 millió forintot.

A nyugdíjpénztárak az első negyedévben 3,38 százalék becsült hozamot értek el. Ez egy évvel korábban 2,19 százalék, a 2023-as év egészére nézve pedig 18,36 százalék volt. A nyugdíjpénztári tagok befizetései a negyedévben 23,1 milliárd forintot tettek ki, ez a tavalyi év azonos időszakához képest 28 százalékos növekedés. A munkáltatók hozzájárulása kisebb mértékben, mindössze 17,4 százalékkal nőtt.

A szövetség összesítése szerint az egészségpénztárak tagsága a negyedév végén már több mint 1,05 millió volt, ez egy év alatt mintegy 55 ezerrel nőtt. Az egészségpénztárakban kezelt összesített megtakarítás az első negyedév végére megközelítette a 78 milliárd forintot. Az egészségpénztári vagyon viszont némileg apadt a múlt év végi csúcshoz képest, aminek hátterében az állhat, hogy a pénztártagok egyre tudatosabban takarékoskodnak, és használják fel pénzüket. A munkáltatók az egy évvel korábbinál mintegy 14 százalékkal utaltak többet pénztártag munkavállalóiknak, akik pedig ennek duplájával, 28,5 százalékkal növelték befizetéseiket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!