Kínában a gyerekek jövője múlhat azon, milyen ügyesen ugróköteleznek

2016-ban az akkor tizenkét éves kínai Cen Hsziao-lin világrekordot állított fel ugrókötelezésben azzal, hogy harminc másodpercen belül kétszázszor ugrotta át a kötelet. Három év múlva, továbbra is tiniként, újra rekordot döntött, rögtön kettőt is: harminc másodperc alatt 105 dupla ugrást, és ugyanúgy fél perc alatt 250 sima ugrást hozott össze.

Cen az általános iskolai testnevelésórán ugrókötelezett életében először, majd a tanára biztatására beszállt az iskolai csapatba. A kantoni általános iskola történetében Lai Hszüan-csi volt az első diplomás testnevelő tanár, a férfi azért preferálta az ugrókötelezést, mert a szűkös büdzsé miatt nem tehette meg, hogy drágább sportszereket vásároljon. Bár tanítványa, Cen Hsziao-lin sikere egyedi, a sztorija nem –

Kínában az ugrókötelezés az elmúlt tíz évben szinte nemzeti sporttá nőtte ki magát, és már rég nem az a könnyed és gondtalan időtöltés, mint a tőlük nyugatabbra élő gyerekeknek.

Nagy lett a tét

Olcsósága és egyszerűsége okán a kínai állam 2014-ben állt be a sportág mögé: ekkor vezették be az iskolai testnevelésórákon a kötelező méréseket és vizsgákat, az ugrókötél ma már kötelező része a középiskolai felvételinek, a csongkaónak is. Az első megméretés már rögtön első osztályban elérkezik: a jó minősítéshez minimum 87 sikeres ugrás kell (és legfeljebb 17-szer lehet elrontani), a kiválóhoz pedig a fiúknak 99, a lányoknak 103 átugrás.

Az igazi tét viszont a 700 pontos középiskolai felvételi vizsga, ahol akár 30 pontot is lehet szerezni a sportokban elért eredményekkel.

A kőkemény felvételin egy-egy ponton múlhat, hogy melyik iskolába kerül a gyerek, ami Kínában nagymértékben meghatározza azt is, hogy később milyen egyetemekre kerülhet be. De nem csak az iskolaválasztás szempontjából fontos eszköz az ugrókötél, az ösztöndíjak eléréséhez is minimum jó minősítést kell szerezniük a tanulóknak.

Nem csoda, hogy az oktatást hagyományosan kiemelten kezelő kínai szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyerekük minél több pontot érjen el a felvételin. Azok a családok, amelyek megengedhetik maguknak, óránként akár több száz jüant is fizetnek magánedzőknek, és az elmúlt tíz évben gombamód szaporodtak az ugrókötél-iskolák is, ahova a gyerekeket nem ritkán már hároméves korukban beíratják a szülők. És ha a magánórák és a tesztek mellett nem lenne elég nagy a nyomás rajtuk, a versengés már online is követi őket: vannak applikációk, amelyekkel a gyerekek összemérhetik az eredményeiket a többiekéivel, az egyik ilyen alkalmazásnak már tízmillió regisztrált felhasználója van.

Az ugrókötelezés előretörésével párhuzamosan megjelentek az intézményesített lehúzások is. A Xinhua hírügynökség például felfedte, több városban van olyan iskola, ami arra kötelezi a szülőket, hogy speciális márkájú ugrókötelet vegyenek a felvételihez. Ezek általában a többszörösébe kerülnek az egyébként körülbelül 20 jüanos (kb. ezer forint) hagyományos ugrókötélnek – Hangcsou városban már büntetést is kiróttak emiatt az érintett cégekre.

Az oktatás mindenekfelett

A Wall Street Journal egyenesen az amerikai oktatási rendszerhez hasonló fegyverkezési versenynek írja le az ugrókötél-jelenséget. 2021-ben a virágzó, akkor 120 milliárd dollárra becsült magánoktatási biznisz kordában tartására és a gyerekeken és a szülőkön lévő nyomás enyhítésére Kína új irányelvet dolgozott ki, de sok kritikus szerint a szabályozás (amelynek lényege a forprofit alapon működő magánoktatási cégek visszaszorítása volt) csak még tovább növelte a tehetős és a szegényebb családok közötti különbséget.

A Stanford Egyetem egy friss, longitudinális tanulmánya nemrég azt állapította meg, hogy egy átlagos kínai háztartás az éves bevételének 17 százalékát költi oktatásra. A kiadási oldalt nézve ez azt jelenti, hogy átlagosan a költségek nyolc százaléka köthető a gyerekek tanulmányaihoz, megelőzve ezzel olyan országokat, mint a tipikusan oktatásközpontúnak tartott Japán, Dél-Korea vagy az Egyesült Államok. Kína ezzel az első helyre került a listán: egy család évente átlagosan 1207 dollárt, mostani árfolyamon nézve körülbelül 440 ezer forintot költ el oktatásra.

Az ezzel kapcsolatos kiadások nagy része, 73 százaléka, különböző tandíjakra megy el, 12 százalékot pedig korrepetálásra és magánórákra költenek a szülők. Az alacsonyabb jövedelmű háztartásoknál még durvább a helyzet, ott a szülők átlagosan a jövedelmük több mint felét, 57 százalékát költik oktatásra, a gazdagabb családok ezzel szemben mindössze 11 százalékot költenek ugyanerre.

A Stanford kutatásában mindössze néhány európai ország szerepel, jellemzően a lista alján: Németország és Franciaországban a családok kiadásának mindössze 0,7 százaléka megy el oktatásra, Svájcban és Norvégiában 0,5, Svédországban pedig 0,3 százalék.