Turbófokozatba kapcsolhat saját maga felvásárlásával a Richter

2024. április 25. – 22:11

Másolás

Vágólapra másolva

78,8 milliárd forint osztalékot fizet ki a 2023-as év után a törzsrészvényeire a Richter – derül ki közleményükből. Ez részvényenként 423 forintos osztalékot jelent, a cég a tavalyi adózott eredményének 46 százalékát osztja ki részvényesei között.

A Richter a Mollal egy napon, április 25-én tartotta éves közgyűlését, ezen döntöttek a tulajdonosok a vállalatot érintő legfontosabb kérdésekben. Az osztalékfizetésen kívül érdekes, hogy a cég közgyűlése újra felhatalmazta az igazgatóságot saját részvények vásárlására.

Egészen pontosan arra adtak felhatalmazást, hogy a Richter a következő másfél évben felvásárolja saját részvényeinek 10 százalékát, vagyis kábé 18,6 millió részvényt. Ez két célt szolgál:

  • később, ha megvásárolnak valami más céget, azt pénz helyett saját részvényekkel tudják kifizetni;
  • illetve a munkavállalóiknak tudjanak részvényben jutalmat adni.

A kettő közül az első cél tűnik fontosabbnak, mert a dolgozók azért nem a 10 százalékos léptékben szoktak részvényeket kapni. A Richter már tavaly is felvásárolt több mint 3 millió saját részvényt, amivel jelentősen felnyomták a cég árát. A mostani programmal folytatnák a tavaly elindított folyamatot. Egy ilyen sajátrészvény-felvásárlást a Magyar Nemzeti Banknak is mindig jóvá kell hagynia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!